A német negyedosztályú bajnokság, azaz a Regionalliga északkeleti divíziójában ijesztő jelenet játszódott le a Chemnitzer FC és a BSG Chemie Leipzig bajnokiján (0-1).
A vendégek támadója, Denis Jäpel egy előrerúgott labdát próbált utolérni, de nem vette észre(?), hogy reklámtáblák mögött egy betonfal húzódik. A játékos ugyan már fékezett, de így is keményen nekiszaladt a falnak, majd a földre rogyott. A csapattársak, az ellenfelek, az orvosi stáb, sőt, egy fotós is a segítségére sietett, majd le is kellett cserélni az első félidő közepén.
Szerencsére a 24 éves Jäpel - mint később kiderült - súlyosabb sérülés nélkül úszta meg az esetet és néhány nap pihenő után újra csapata rendelkezésére állhat majd.
Olvastad már?
Futballtragédia: Csaknem 200-an haltak meg egy indonéz bajnoki utáni összecsapásban - videó
A hazai csapat veresége után több ezer szurkoló rontott be a pályára, akiket a rendőrök könnygázzal akartak megfékezni. Óriási pánik tört ki, az emberek egymást taposták, legalább 180-an megsérültek, míg az első adatok szerint 129-en meghaltak, a legfrissebb információk szerint azonban ez a szám már csaknem elérte a kétszázat.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.