sport.sky.de

Hiába fenyeget a kiesés réme, a Dárdait kirúgó sportigazgató komoly Bundesliga-tervekről beszél

Fredi Bobic szerint a Hertha célja, hogy a tabella első felében legyen a Bundesliga következő szezonjában.
Nyikes Zoltán 2022. április 22., péntek 10:48
sport.sky.de
Fredi Bobic szerint a Hertha célja, hogy a tabella első felében legyen a Bundesliga következő szezonjában.
Szerző: Nyikes Zoltán 2022. április 22., péntek 10:48

Az Augsburg elleni idegenbeli győzelemmel ugyan elmozdult a kiesőhelyről a Hertha BSC, ám a kiesés réme továbbra is fenyegeti a berlinieket, hiszen az osztályozót érő 16. hely egy, az osztályváltást jelentő 17. pozíció pedig három pontra van négy fordulóval a vége előtt.

Ennek ellenére Fredi Bobic sportigazgató lát potenciált a csapatban és már a nyári nagy átszervezésről beszél az élvonalra vonatkozóan.

A Dárdai Pál vezetőedzőt a Bundesliga-klub éléről kirúgó szakember a Stuttgarter Nachrichten című lapnak adott interjúban úgy fogalmazott, hogy a klub "végül is a nagy elvárások, a közhangulat, a csalódást keltő eredmények és a sok személyi változás ördögi körébe szorult. A Herthának ki kell törnie ebből az "ördögi körből" - mondta.

A korábbi klubja, a VfB Stuttgart elleni kiesési rangadó előtt Bobic rámutatott azokra a sérelmekre, amelyeket tavaly nyári hivatalba lépése óta érzékel.

– A hangnem és a sok hangoskodás, ami néha uralkodik itt a klub körül, biztosan nem kedvez a teljesítménynek, ezen sürgősen változtatni kell. De ezt folyamatos kihívásnak tekintem.

Bobic nagy változást jelentett be a nyárra vonatkozóan.

– A célunk a tabella első fele kell, hogy legyen. Ez az alapja annak, hogy később komolyabb célokkal is foglalkozhassunk. Ugyanakkor sikert csak egységes növekedéssel lehet elérni, amit pénzzel nem lehet megvenni, ez még soha nem működött a futballban.

Olvastad már?
Hertha: "Dárdai leváltása hibának bizonyult" - brutális össztűz alá került a magyar edzőt is kirúgó sportigazgató
Nem kímélik Németországban az újságírók az öt fordulóval a vége előtt a kiesőhelyen álló Hertha BSC sportigazgatóját, Fredi Bobicot.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz