Dárdai első győzelme a Herthával: "Majdnem sírtunk, talán lesz otthon sör"

Kilenc győzelem nélkül megvívott mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot a Hertha a Budesligában. Dárdai és a csapat játékosai is megszólaltak a „brutális” győzelem után.
Privacsek András 2021. március 7., vasárnap 9:31
Kilenc győzelem nélkül megvívott mérkőzés után gyűjtötte be újra a három pontot a Hertha a Budesligában. Dárdai és a csapat játékosai is megszólaltak a „brutális” győzelem után.
Szerző: Privacsek András 2021. március 7., vasárnap 9:31

Az első félidő után az Augsburg 1-0-ra vezetett a felvidéki Bénes László góljával. Dárdai szerint az első játékrész nem volt optimális, hiába játszottak fölényben. A szünetben azt mondta a játékosainak, hogy ennél csak jobb lehet. A magyar edző úgy érzi, végig támadtak, mert csak a győzelem volt elfogadható számukra.

- Majdnem sírtunk, az elmúlt hetek nagyon rosszak voltak, most hazamegyek, talán lesz otthon sör - mondta Lukas Klünter, a Hertha védője a meccs után.

A csapatkapitány erőn felül teljesített a mérkőzésen.

- Nagyszerű munkát végeztt a csapat, végig megőriztük a nyugalmunkat. Brutális volt, nem tudom szavakba önteni, amit érzek - nyilatkozta Niklas Stark.

Dárdai Pál irányításával ez volt a Hertha első győzelme, amióta visszatért a kispadra.

Ezzel a sikerrel a 14. helyen állnak a berliniek a Bundesligában.

Olvastad már?
Bundesliga: Hátrányból nyertek Dárdaiék, sima Lipcse-győzelem Sallaiék ellen – eredmények, videók
A dunaszerdahelyi születésű korábbi győri játékos, Bénes László góljával még vezetett az Augsburg a Hertha ellen, ám a fordulás után megszerezte első győzelmét Dárdai Pál a második berlini érájában. Az RB Leipzig magabiztosan verte a Freiburgot idegenben - a hazaiaknál Sallai Roland a 65. percben lépett pályára, míg a vendégeknél a magyarok közül csak Gulácsi Péter játszott, miután Willi Orbán és Szoboszlai Dominik sérült.
Elolvasom
Átigazolások
Debrecen
Angolok jönnek, spanyolok mennek
Új tulajdonos érkezhet a DVSC-hez: információink szerint egy angol befektetői csoport veheti át a debreceni futball irányítását. A megállapodás napokon belül megszülethet.
Újpest
Román csapat szemelte ki a védőt
Román sajtóhírek szerint az FCSB szemet vetett André Duartéra, akivel kapcsolatban korábban már visszautasított az Újpest egy rekordközeli ajánlatot és szerződést is hosszabbított vele.
Légiósok
Szalai Attila
A Hoffenheimtől a török Kasimpasában kölcsönben szereplő Szalai Attila menedzsere a Blikknek elmondta, a magyar válogatott hátvéd már a télen, de legkésőbb a nyáron végleg távozik a német csapattól.
Tovább az összes átigazoláshoz