Több helyen eltört Christian Gentner, a Stuttgart csapatkapitánya arccsontja a Wolfsburg elleni szombati német labdarúgó-bajnoki mérkőzésen.
A Bundesliga honlapjának beszámolója szerint már csak néhány perc volt hátra az összecsapásból, amikor a 32 éves Gentner ütközött az ellenfél kapusával, Koen Casteelsszel, és súlyos sérülést szenvedett.
Az orvosi jelentés alapján a középpályásnak – akit Casteels fejen térdelt, és az eszméletét is elvesztette – eltört orra, a felső állkapcsa és két csont a szemgödre körül, így meg kell műteni. Az orvosok szerint Gentner teljesen felépül majd, azt azonban egyelőre nem tudni, mennyi időt kell kihagynia.
A Stuttgart 1–0-ra győzött a szombati összecsapáson, s jelenleg a kilencedik helyen áll a bajnokságban. (MTI)
Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.