Bastian Schweinsteiger gyerekként került a bajor csapathoz, és tavalyi távozásáig ott játszott, aktív pályafutása után pedig jó eséllyel visszatérhet.
A válogatottnál és a klubnál is sokáig csapattársa volt Philip Lahm, aki most úgy nyilatkozott a Bild című német újságnak, hogy biztos benne, hogy Schweinsteiger visszatér a klubhoz.
"Egy olyan játékosnak, mint ő, a Bayernnél a helye, mindent tud arról, hogy mi és hogy történik a csapatnál."
Karl-Heinz Rumenigge, a csapat elnöke igyekezett leszögezni, hogy nyitottak a világbajnok visszatérésére, mint fogalmazott, örülne, ha le tudnának ülni megbeszélni a játékos jövőjét más szerepkörben a klubnál.
Schweinsteiger szerződése 2018-ig tart a Manchester United együttesénél.
Átigazolások
ETO
Új szakemberek
Alex Larrea és a volt mexikói válogatott Luis Perez pályaedzőként, Luca Guerra fitneszedzőként, míg Guillermo Zaragoza sporttudományos menedzserként csatlakozik az ETO FC-hez.
Soroksár
Négy távozó
A Soroksár SC bejelentette, hogy távozik a klubtól Tumma Gergely, Kundrák Norbert, Könczey Márk és Tóth Gábor is.
Ex-Videoton
Visszavonulás
Marko Scepovic bejelentette visszavonulását. A 35 éves szerb támadó korábban 114 mérkőzésen játszott a Vidiben.