A legutóbbi, Sunderland elleni döntetlennel kapcsolatban így fogalmazott:
Tavaly ugyanebben a helyzetben biztosan nem veszítettünk volna pontokat hazai pályán. Most ez hiányzik belőlünk. Vissza kell térnünk a győztes útra, de rengeteg munka vár még ránk. Én is, és mindannyian a lehető legjobbat próbáljuk nyújtani minden meccsen. Néha működik, néha nem.
Hugo Ekitiké kihagyott helyzetére is kitért:
- Két nappal ezelőtt ugyanezt a szituációt gyakoroltuk – árulta el. – Mindig belsővel lőttünk, de most megpróbálta olyan erősen elrúgni, ahogy csak tudta. Pozitívum, hogy legalább megvolt a lehetősége. A következőt be fogja lőni.
A csapaton belüli hangulatról ezt mondta:
- Amikor nem jönnek a győzelmek, az önbizalom is visszaesik, de elég profik vagyunk ahhoz, hogy erőt merítsünk magunkból vagy egymásból. Beszélünk egymással, biztatjuk egymást a meccsek és az edzések közben is. Ha végre összeáll minden, remélhetőleg senki sem tud majd megállítani minket.
Az egyre inkább össztűz alatt álló Arne Slotról is beszélt. Úgy érzi, edzője ki tudja rángatni a csapatot a válságból, de nem csak az ő felelőssége a javulás:
- Volt egy rövid beszélgetésünk. Vannak hullámvölgyek és hullámhegyek. Az első szezonban megnyertük a Premier League-et, de most olyan helyzetek vannak, amelyekre meg kell találnunk a választ. Ő meg is fogja találni, de nem csak rajta múlik. Rajtunk, játékosokon is, hiszen mi vagyunk a pályán.
Saját, belső érzéseibe is betekintést engedett. Elárulta, hogy soha nem nézi vissza a mérkőzéseket, és gyakran magában elemzi azok alakulását. Ilyenkor nehezen tud elaludni is:
- Nem tudok aludni, de ez nem az eredmény miatt van, hanem maga a meccs miatt. Ébren vagyok, és gondolkodom rajta.
Nyilatkozatát ezekkel a gondolatokkal zárta:
- Igazából mindegy, hogy én mit gondolok. Ez egy egész csomag: a csapat és a teljes helyzet, amire megoldást kell találnunk. Megvannak a megfelelő embereink, akik elő tudnak állni ötletekkel. Aztán majd meglátjuk. Ezért szeretjük a futballt. Néha nehéz, de a nehéz idők tesznek erősebbé.
Ma (szombat) este újabb kihívás vár a Liverpoolra: A címvédő kora este a Leeds vendége lesz. Daniel Farke együttese jelenleg a 17. helyen áll a tabellán, de egyre jobb futballt mutat. Legutóbb meglepetésre 3–1-es győzelmet arattak hazai pályán a Chelsea ellen.