Nagylelkű gesztus: Az Újpest és a Vidi volt légiósa félévnyi fizetéséről mondott le

Nikola Mitrovic elmondása szerint, keresett már elég pénzt, ezért most másokon akart segíteni.
Budai László 2018. január 4., csütörtök 16:55
Nikola Mitrovic elmondása szerint, keresett már elég pénzt, ezért most másokon akart segíteni.
Szerző: Budai László 2018. január 4., csütörtök 16:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Nagyszerű gesztust tett Nikola Mitrovic, az Újpest és a Videoton korábbi labdarúgója. A futballista az elmúlt fél évet a szerb élvonalbeli Napredak együttesénél töltötte, ahol végig ingyen játszott. Mitrovic ugyanis megbeszélte az egyesület vezetőivel, hogy minden egyes fizetését utalják közvetlenül a Be Human alapítványnak, amelynek az alapítója a korábbi vízilabdás, Aleksandar Sapic volt. Mitrovic elmondása szerint keresett már elég pénzt karrierje során - megjárta Kínát, Izraelt és Görögországot is -, ezért szeretett volna segíteni.

Mindig készen állok, hogy segítsek. Amikor visszatértem Szerbiába, elhatároztam, hogy minden egyes fizetésemet jótékony célra ajánlom, mert tudom, mennyit segíthet a pénz, ha valaki rászorul arra

– nyilatkozta a futballista.

A 31 éves Mitrovic még nem fejezi be karrierjét, a hírek szerint lengyel együttesek érdeklődnek iránta. A nyáron NB I-es klubokkal is kapcsolatba hozták, és az sem kizárt, hogy a játékos még visszatér Magyarországra.

Átigazolások
Loki/Paks
Szendrei Ákos
A DVSC három évre szerződtette Szendrei Ákost.
Honvéd
Új szerzemény
Osman Hadzikic 1+1 éves szerződést kötött a Honvéddal.
Légiósok
Pécsi kölcsönben
Ausztriában folytathatja a Liverpool magyar kapusa, Pécsi Ármin.
Tovább az összes átigazoláshoz