Vida Krisztofer döntötte el a Nagymihály elleni mérkőzést, Priskin Tamás gólja nem ért pontot.
A László Csaba vezette Dunaszerdahely a Nagymihályt fogadta a szlovák bajnokságban. Az ismét az új stadionjukban szereplő hazaiak Vida Krisztofer 78. percben lőtt góljával nyerték meg 2-1-re az összecsapást. A végig a pályán lévő Vidának ez volt a második gólja a DAC-ban.
A Zsolna 2-1-re verte a Slovan Bratislavát, így az első helyezett hazaiak és a harmadik helyen álló vendégek között már 12 pont a különbség. A Slovan egyenlítőgólját Priskin Tamás szerezte, ám ez sem ért pontot. Priskin végigjátszotta az összecsapást, és az 52. percben sárgát kapott.
Átigazolások
Ex-Fradi
Heister új csapata
Marcel Heister érkezését bejelentette a horvát élvonalbeli Osijek. A Ferencváros és a Videoton korábbi labdarúgója az elmúlt két idényt már Horvátországban töltötte.
Karcag
Támadó érkezett
Lólé Béla visszatért Karcagra, miután a klubnál nevelkedett, ám az előző idényt már a Loki NB III-as csapatában töltötte.
MTK/Misleny
Érkezők és távozók
A Kozármisleny bejelentette, hogy az MTK-val fennálló együttműködésnek köszönhetően csatlakozott Tóth Márton, Freyer Kristóf, Jádi Balázs, Gyánó Marcell és Molnár Péter. Tímár Dávid kölcsönbe került az MTK II-be.