László Csaba munkát váltott: Pszichológus lett

Kénytelen a játékosok elméjével és lelkével is foglalkozni a fizikai felkészítés mellett, mert egyre mélyebbre süllyed a csapata.
Budai László 2018. március 30., péntek 17:47
Kénytelen a játékosok elméjével és lelkével is foglalkozni a fizikai felkészítés mellett, mert egyre mélyebbre süllyed a csapata.
Szerző: Budai László 2018. március 30., péntek 17:47

A keddi, Inverness elleni 1-0-s vereséggel tovább tart a Dundee United vesszőfutása a skót másodosztályban. László Csaba csapata utóbbi 11 meccséből csak kettőt nyert meg (6 vereség mellett), így már a 4., még playoffot érő pozíciója is veszélybe került.

A magyar szakembernek a pocsék széria miatt nemcsak menedzserként, de pszichológusként is villantania kell mostantól.

Jelenleg úgy kell dolgoznom, mint egy pszichológusnak. Amiatt, hogy mindenkin nagyon nagy a nyomás. Ugyanakkor mindenki érzi azt is, hogy még semmi nem dőlt el.

Ez az egész most arról szól, hogy megfelelően kezeljük a szituációt, amibe kerültünk és hogy segíteni tudjak a játékosoknak ebben. Sok mérkőzésünk van még hátra, ami jó is abból a szempontból, hogy nincs sok időnk agyalni, a játékra kell figyelnünk. Mindenkivel foglalkozom egyénileg is. Nem akarok nagyon belemenni a részletekbe, de az összes játékossal le fogok ülni, illetve csapatszinten is sokat kell beszélnünk – idézi Lászlót a Daily Record.

Átigazolások
DVSC
Lengyel érdeklődés
A Csakfoci információi szerint a lengyel élvonalból érdeklődnek a DVSC 21 éves magyar középpályása, Szűcs Tamás iránt.
DVTK
Változások
Három légiós került ki a keretből Diósgyőrben.
ETO FC
Véglegesedik a nagy transzfer
A Girona hivatalosan is véglegesíti Olekszandr Piscsur átigazolását, akit 1 millió euróért vesznek meg az ETO FC-től. A csatár júniustól a La Liga-klubban bizonyíthat. (Fabrizio Romano)
Tovább az összes átigazoláshoz