A csütörtöki továbbjutókkal teljessé vált a labdarúgó UEFA Konferencia Liga nyolcaddöntőjének mezőnye. A folytatás sorsolását pénteken tartották Nyonban, ekkor vált véglegessé az lipcsei döntőig vezető ágrajz. A döntő útvonala már korábban kirajzolódott, és az is eldőlt, hogy a rájátszásból érkező nyolc együttes melyik két kiemelt közül kap majd ellenfelet.
(A kiemelést az alapszakasz 1-8. helyezettje kapta meg, és a nyolcaddöntőben ők játszhatják hazai pályán a visszavágót. Azonos országból érkező csapatok is összekerülhettek, és az sem jelentett akadályt, ha az adott párosítás már az alapszakaszban is előfordult.)
A sorsoláson kialakult a végleges párosítás, így valamennyi csapat megtudta, kivel csap össze a következő körben:
- Crystal Palace - AEK Larnaca
- Sigma Olomouc - FSV Mainz 05
- Lech Poznan - Sahtar Donyeck
- Samsunspor - Rayo Vallecano
- AZ Alkmaar - Sparta Praha
- NK Celje - AEK Athén
- HNK Rijeka - Racing Strasbourg
- Fiorentina - Raków Częstochowa
Ez azt jelenti, hogy a Varga Barnabást foglalkoztató AEK Athénra szlovén, míg a Baráth Pétert a soraiban tudó Sigma Olomoucra német ellenfél vár.
Az ágrajz:
🟢 UECL bracket is now known!
— Football Meets Data (@fmeetsdata) February 27, 2026
🇨🇿 Czech teams had a tough draw, while 🇬🇷 Greece can be happy with the outcome.
Top 10 race is completely open! pic.twitter.com/vXEq4Bn8vy