Az U17-es Afrikai Nemzetek Kupája előtt robbant a bomba még január elején: a Kameruni Labdarúgó Szövetség közleményben jelentette be, hogy a 30 fős utánpótláskeretéből 21 játékost azonnal hazaküldött a fizikai állapotfelmérések után. Az MRI-vizsgálatok során a csukló csontjainak fejlettségéből megállapították, hogy a futballisták hazudtak a korukról. Samuel Eto'o, a szervezet elnöke már tavaly nyáron is fellépett a kor- és személyazonossági csalások ügyében, és nyolc klub 44 játékosával szemben indított vizsgálatot.
Nem 18, hanem 22?
A botrányos ügy most felütötte a fejét Európában, pontosabban a német labdarúgásban is. A német sport.de információi szerint ugyanis a Borussia Dortmund Kamerunban született, de német válogatott támadója, Youssoufa Moukoko sem a valós korával szerepel csapataiban.
A 2014 óta Németországban élő csatár kapcsán mindig is voltak kétségek, amikor felmerült a hivatalos életkora, 2017-ben azonban hivatalosan is megerősítette a hamburgi kormányhivatal Moukoko születési dátumát a Welt c. lapnak, ami papíron 2004. november 20.
Azonban 2022 nyarának elején azonban felbukkant egy 2000-es keltezésű, Yousouffa Mohamadou névvel ellátott és Moukokóhoz köthető születési anyakönyvi kivonat. Ezt állítólag Moukoko nevelőapja maga küldte el egy újságírónak, de később jogilag megakadályozta annak közzétételét. Ami Josef Moukoko kapcsán érdekes: egészen tavalyig a támadó biológiai apjának tartották, mielőtt az örökbefogadás ténye nyilvánosságra került volna. Josef Moukoko azonban azt állította, hogy ő jelentette be fia születését a kameruni fővárosban, Yaoundéban lévő német konzulátuson, majd megkapta a fiának járó papírokat.
Ami ugyancsak kétségeket ébresztett fia életkorával kapcsolatban, az az, hogy a dortmundi játékosnak tinédzserként nála évekkel idősebb partnerei voltak.
![](https://www.laola1.at/images/redaktion/images/Fussball/International/Deutschland/2022-23/0901_Moukoko_a012e_f_800x450.jpg.webp)
A Moukoko-ügyre reagálva a német szövetség és a Borussia Dortmund elutasította a Kamerunban működni látszó MRI-vizsgálat elvégzését, mivel a mérést megbízhatatlannak tartják, mondván nagy az ingadozási tartomány, különösen a koraérettek esetében.
Az anyakönyvi csalások "üzletága" egyébként már mindennaposnak mondható Kamerunban, akárcsak a különböző hatóságokat érintő korrupció - írják a németek. Az afrikai labdarúgás számos szereplője használja ki ezt a helyzetet arra, hogy hamis papírokat szerezzen, és mesterségesen "megfiatalítson" jóval idősebb ifjúsági játékosokat, hogy aztán jó pénzért európai klubok utánpótlás-csapataiban helyezhesse el őket.
"Tiniként" ontotta a gólokat
A 30 millió euróra taksált Moukoko 2020 nyara óta tagja a Dortmund első keretének, ahová azután került, hogy a különböző utánpótlás-gárdákban rendre gólrekordokat döntött. Az U17-es csapatban volt olyan idénye - 15(?) évesen - ahol 25 meccsen 46 gólt szerzett, majd egy év múlva, már az U19-es csapatban 20 találkozón 34-szer volt eredményes. A felnőttek között eddig 44 Bundesliga-találkozón játszhatott és 11 gólja van.
Az A-válogatottban 2-szer szerepelhetett eddig, ott volt a katari világbajnokságon is, de összesen csak 1 percet kapott Hansi Flick szövetségi kapitánytól, a Japán ellen elveszített csoportmeccs hajrájában.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/01/messicr.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)