Fotó: ÖFB
Kassai Viktor a Szerbia-Hollandia mérkőzésen tevékenykedik majd.
Szymon Marciniak vezeti a Belgrádban sorra kerülő Szerbia–Hollandia UEFA Nemzetek Ligája-mérkőzést. A belgrádi Rajko Mitić Stadionban zajló összecsapáson a lengyel sípfejlesző munkáját Tomasz Listkiewicz és Adam Kupsik segíti az oldalvonal mellett, míg a negyedik játékvezető Karol Arys lesz.
A találkozón a magyar szövetség is képviselteti magát: Kassai Viktor az UEFA hivatalos játékvezetői ellenőreként ügyeli majd a spori teljesítményét a rangadón.
Hollandia Németország elleni döntetlennel kezdett az első fordulóban, míg Szerbia az utolsó pillanatokban kapott ki Görögországtól.
Olvastad már?
Görögország: Bundával vádolták a két magyar légióst is foglalkoztató klubot, amely éles választ adott – "Olcsó és kiszámítható trükkök"
Bundavád árnyékolja be az AEK Athén hétvégi győzelmét: Akhilleasz Beosz, Volosz polgármestere és klubvezetője szerint gyanúsan magas összegeket tettek az AEK sikerére.
Elolvasom
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.