Kassai elárulta, melyik volt a legemlékezetesebb mérkőzése játékvezetőként: "Más nézőpontból is szerettem volna átlátni a labdarúgást"

Kassai Viktor részt vett az UEFA kétéves nemzetközi sportvezetői mesterkurzusán.
Csakfoci.hu 2023. október 25., szerda 15:59
Kassai Viktor részt vett az UEFA kétéves nemzetközi sportvezetői mesterkurzusán.
Szerző: Csakfoci.hu 2023. október 25., szerda 15:59

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) honlapja interjút készített Kassai Viktorral az UEFA kétéves nemzetközi sportvezetői mesterkurzusáról (UEFA MIP), melyet a korábbi játékvezető 2022-ben végzett el.

A 2011-es év legjobb játékvezetőjének választott, 2019 végén visszavonult Kassai mindössze a második játékvezető, aki a két éven át tartó képzésben részt vett. Az uefa.com-nak elmondta, azért jelentkezett az UEFA Akadémia, illetve a limoges-i és londoni egyetem közös képzésére, mert úgy érezte, szélesítenie kell a sportággal kapcsolatos tudását.

- A játékvezetői pályafutásom végén rájöttem, hogy nem elég számomra a bíróként elért szép karrier, más nézőpontból is szerettem volna átlátni a labdarúgást - mondta a jelenleg az osztrák szövetség technikai igazgatójaként dolgozó sportvezető. - Ha játékvezetőket irányítasz, vagy ha klubot vezetsz, többfajta tudásra van szükséged, nem elég a saját szakterületedé. Szerettem volna másoktól tanulni, mert a játékvezetés csak egy nagyon kis része a futballnak.

Kassai azt is elárulta, hogy a képzésen ő volt, aki a játékvezetők szemszögéből tudott megvilágítani egy-egy témát, így a korábbi játékosok jobban megértették a bírókat, ő pedig a játékosok látásmódjáról, szempontjairól tudott meg sokat.

A 47 éves szakember az interjúban azt is elárulta, édesapja is bíró volt, ő volt a példaképe, legemlékezetesebb mérkőzésének pedig a 2011-es Bajnokok Ligája-döntőjét nevezte, melyen az FC Barcelona a Manchester Uniteddel csapott össze a Wembley Stadionban. Kassai ezzel kapcsolatban elmondta, csaknem két évtized kemény munkájával érte el, hogy ilyen színvonalú mérkőzést vezethetett. (MTI)

Olvastad már?
Rossz hír a Fradinak az EKL-meccs előtt: Leggólerősebb játékosa nélkül utazhat a csapat a csoportrangadóra - részletek
Információink szerint Varga Barnabás minden bizonnyal el sem utazik a Fradival a csütörtöki, Genk elleni Európa Konferencia Liga-csoportkörös találkozóra.
Elolvasom
Neked ajánljuk
Átigazolások
Magyar Válogatott
Szalai Ádám lett az új pályaedző
Hivatalossá vált, amit a Csakfoci korábban elsőként előre jelzett: Szalai Ádám lett a magyar válogatott új pályaedzője.
Magyar válogatott
Szalai Ádám lehet az új másodedző
A Csakfoci értesülései szerint Szalai Ádám válthatja a távozó Laczkó Zsoltot a nemzeti csapatnál.
Magyar válogatott
Laczkó Zsolt távozik
A Honvéd élére kinevezett szakember nem folytatja munkáját a magyar válogatott edzői stábjában.
Tovább az összes átigazoláshoz