Kalmár több szempontból is nagy fogás a Bröndbynek - így fogadták

Jó felfogású, taktikailag is érett játékosként tekintenek rá.
Budai László 2017. január 30., hétfő 16:07
Jó felfogású, taktikailag is érett játékosként tekintenek rá.
Szerző: Budai László 2017. január 30., hétfő 16:07
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Hivatalossá vált, amit a csakfoci korábban már jelzett: a dán Bröndby hivatalos honlapján jelentette be, hogy 2018 nyaráig kölcsönvette az RB Leipzig magyar futballistáját, Kalmár Zsoltot. A játékost a sportigazgató és a vezetőedző is dicsérő szavakkal fogadta.

- Fontos, hogy nagy legyen a verseny a csapaton belül is. Kalmár Zsolt felfogásával nagy harc lesz a középpályán – mondta Troels Bech sportigazgató.

 

A játékos a 8-as és a 10-es pozícióban is tud futballozni, korábban pedig, Lipcsében dolgozott együtt Alexander Zornigerrel, aki jelenleg a Bröndbyt irányítja.

- Zsolt nagyon tehetséges játékos, aki 2014-ben csatlakozott a Leipzighez, ezért ő is jól ismeri azt a játékstílust - mondta Zorniger. - Támadásban remek képességei vannak, és bár védekezésben még fejlődnie kell, tökéletesen megtanulta a letámadás alapelvét, ami a Lipcsét is jellemezte. Fiatal játékos, aki lépésről lépésre fejlődik. Neki és a Bröndbynek is a mostani volt a megfelelő pillanat erre az igazolásra.

Kalmár nemcsak Zornigerrel, hanem Bódog Tamással is együtt dolgozhat, aki a dán együttes másodedzője. A Bröndby jelenleg második a bajnokságban, 11 ponttal van az éllovas Köbenhavn mögött, és tízzel a harmadik Midtjylland előtt.

"Minden reggel és este a padlón voltam" - Tilos passzolni Szalai Ádámmal

Átigazolások
Ex-Fradi
Keane befuthat Skóciában
Több külföldi lap szerint is Robbie Keane lehet a Celtic első számú jelöltje, ha a vereségsorozat után megválnak Martin O'Neilltől.
Csíkszereda
Szabót meneszthetik
A GSP úgy tudja, Szabó Istvánt elküldi a román élvonalbeli Csíkszereda. Az utódja Valentin Suciu lehet.
MTK
Jurina távozott
Az MTK Budapest az átigazolási időszak végén közös megegyezéssel szerződést bontott Marin Jurinával, így a 32 éves támadó két és fél szezont követően távozott a klubtól.
Tovább az összes átigazoláshoz