Holman a Fradi-Újpesthez hasonlította első meccsét - elmondta, miért fejlődhet a Slovannál

A Debrecenből Slovanba igazolt magyar támadó titkos tanácsokat is kapott.
Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 18:15
A Debrecenből Slovanba igazolt magyar támadó titkos tanácsokat is kapott.
Szerző: Budai László 2017. augusztus 21., hétfő 18:15
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Győzelemmel debütált új csapatában Holman Dávid. A Debrecenből a szlovák Slovan Bratislavához igazolt középpályást egyből az egyik legnagyobb szlovák derbin, a Trnana elleni meccsen dobták a mélyvízbe. Holman csapata hivatalos honlapján beszélt első benyomásairól:

Nagy megtiszteltetés volt pályára lépni ezen a mérkőzésen, korábban már hallottam róla, hogy ez a párharc az egyik legnagyobb derbinek számít Szlovákiában. Magyarországon már átéltem hasonlót, ott ugyanis a Ferencváros színeiben játszottam a nagy rivális Újpest ellen, így nagyjából tudtam, mire számíthatok. Jó hangulatú mérkőzésen egy jó meccset játszottunk, ahol mi voltunk a jobbak, megérdemelten nyertük meg a találkozót.

Holman 81 percet töltött a pályán, ahol elsősorban a játék irányításáért felelt. Érzése szerint sikerült megvalósítania az edzői utasításokat:

„Jól sikerült együttműködni a csapattársaimmal, ami elsősorban a támadásépítésekben nyilvánult meg. Nagy a harc a kezdőbe kerülését, ami a későbbiekben jó hatással lehet a fejlődésemre.”

A magyar középpályás külön megemlítette korábbi debreceni csapattársát, Robert Vitteket, aki sokat segített neki a beilleszkedésben.

„Robert jó barátom, alig várom, hogy együtt játszhassunk. Sokat segített a héten, adott pár titkos tanácsot is a derbi előtt” – zárta élményeit a 24 éves játékos.

A Slovan 2-1-re nyert idegenben, amivel a szlovák bajnokság harmadik helyére lépett fel.

Átigazolások
Szeged
Tóth Balázs érkezhet
A Csakfoci úgy tudja, Laczkó Zsoltot az a Tóth Balázs válthatja Szegeden, aki az elmúlt éveket a Csákvárnál töltötte.
Paks
Szalai kérői
Szeptemberben egy moszkvai klub 2 millió euróért vitte volna Szalai Józsefet. Most, válogatottbeli bemutatkozása után pedig egy EL-csapat érdeklődik iránta. (NSO)
NB II
Edzőváltás Szegeden
Azonnali hatállyal távozott Laczkó Zsolt a Szeged-Csanád Grosics Akadémia éléről.
Tovább az összes átigazoláshoz