Az RB Leipzig szombaton 1-0-ra vezetett a Bayern München ellen a Red Bull Arénában rendezett német bajnoki félidejében, ám a második félidőben összeomlott, és végül 5-1-re kikapott. A vereséget követően az RB Leipzig kapusa, Gulácsi Péter csalódottan nyilatkozott, elmondta, hogy az eredmény nem tükrözi a mérkőzés egészét.
- A meccs sokkal kiegyenlítettebb volt, mint amit az eredmény mutat. Elvesztettük a kontrollt, megbomlott a felállásunk, túl sok kockázatot vállaltunk, és egy olyan csapat ellen játszottunk, amely azonnal megbünteti a hibát a kontrákból. A két utolsó gólnál sem figyeltünk eléggé. Az első félidőben nagyon jól játszottunk, a másodikban is jól kezdtünk, majd amikor kiegyenlítettek, nyitott lett a játék. Még 2-1-es hátrány után is volt esélyünk visszajönni, a harmadik góljuk után viszont túlságosan kinyíltunk, és feleslegesen kaptunk még két gólt. Összességében erős meccset játszottunk, de a 5-1-es vereség csalódás.
Arra a kérdésre, hogyan tud a Leipzig felállni egy ilyen vereség után, Gulácsi így válaszolt: - Most egy hetünk van felkészülni a Heidenheim elleni mérkőzésre. Három pontot kell szereznünk, mert szoros a tabella. Az első 75 perc alapján jó meccset játszottunk, erre lehet építeni.
A Bayern elleni vereség után a Leipzig a negyedik helyen áll, egy ponttal lemaradva a harmadik Hoffenheim mögött, és az ötödik Stuttgarttal azonos pontszámmal.