A Hajduk Split magyar támadója visszatérését rögtön csapata Horvát Kupa-fináléba kerülésével ünnepelheti.
A Hajduk Split ma (kedden) 17:30-tól lép pályára a Lokomotiva Zagreb otthonában, a Horvát Kupa elődöntőjében. A találkozó igen fontos lehet Futács Márkó karrierjében is, a magyar támadó ugyanis hosszú sérülése után jó eséllyel ezen a mérkőzésen térhet vissza.
Futács még 2017 augusztusának elején szenvedett keresztszalag-szakadást a Dinamo Zagreb elleni rangadón, ezt követően kellett megműteni, és végül több mint hét hónapos kihagyás várt rá.
A tavalyi szezonban horvát gólkirályi címet szerzett Futács kálváriája a mostani kupameccsen érhet véget. Mivel a párharc egymérkőzéses, ezért a támadó rögtön egy döntőbe jutással "indíthat".
Tippelj és nyerj a BL-nyolcaddöntők visszavágóival!
Átigazolások
Újpest / Puskás Akadémia
Válogatott védő a célkeresztben
A csakfoci.hu információi szerint a Puskás Akadémia cseh válogatott védője, Patrizio Stronati neve Újpesten is komolyabban felmerült.
Diósgyőr
Gera megy, Kastrati jött
Az Iránba tartó Gera Dániel elhagyta a DVTK edzőborát. A Diósgyőr már igazolt is a helyére, és bejelentették az Újpesttel MK-t nyert Lirim Kastrati megszerzését.
Légiósok
Megvan Baráth új csapata
A lengyel Raków és a cseh Sigma Olomouc is bejelentést tett Baráth Péter klubváltásáról.