Lang Ádám aláírt a francia másodosztályú együtteshez, amelyet az őszi szezonban erősíthet. Új klubja elnöke szerint erejével és tapasztalatával segíthet.
A francia másodosztály 16. helyén álló Nancy hivatalos honlapján jelentette be, hogy kölcsönvette a Dijon magyar labdarúgóját, Lang Ádámot. A válogatott játékos a tavaszi szezonban erősítheti új együttesét. Francia lapértesülések szerint a Nancynak nem lesz opciója Lang megvásárlására.
Ádám az erejével, a tapasztalatával és az elszántságával is segíthet minket. A szakmai stáb szerint hamar sikerült is beilleszkednie
- mondta Jacques Rousselot elnök a magyar játékos kapcsán, aki már hétfőn és ma, kedden is az együttessel edzhetett.
- Beszéltem a Dijon elnökével és a vezetőedzővel is, mert több játéklehetőségre vágytam - nyilatkozta Lang.
Voltak más megkereséseim is külföldről, de hamar sikerült megegyeznünk. A Nancy jó lehetőség a számomra.
Átigazolások
Akhmat Grozny
Csercseszov távozott
Már nem Sztanyiszlav Csercseszov az Akhmat Grozny vezetőedzője.
Légiósok
Baráth kérője
Edzője megerősítette, hogy Baráth Péter iránt a Viktoria Plzen érdeklődik. De kevés lehet az esélye a téli váltásnak.
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.