Francia sajtóhírek szerint két nap leforgása alatt két PSG-játékost is kiraboltak Párizsban. Előbb a csapatkapitány, Thiago Silva, majd Eric Maxim Choupo-Moting házát fosztották ki a rablók.
A Le Parisien beszámolója szerint előbb Thiago Silva, amíg szombaton este a Nantes elleni (1-0) bajnokin játszott, addig két rabló betört a 16. kerületi házába. A lap úgy tudja, hogy a kár nagyságrendileg 600 ezer (193 millió forint) és 1 millió euró (322 millió forint) között lehet.
Két nappal később a csapattársa, Eric Maxim Choupo-Moting is pórul járt, akinek a házát hétfő este fosztották ki. A 29 éves kameruni csatár korábban már volt hasonló helyzetben, hiszen alig egy hónappal ezelőtt, november 28-án 600 ezer eurónyi tételben károsították meg a bűnözők.
Átigazolások
Szpari
Osztrák tornyot igazoltak
A Nyíregyháza szerződtette a cseh élvonalbeli Slovácko 29 éves osztrák csatárát, Marko Kvasinát.
DVSC
Így alakul a keret
Játékosáramlásról, esetleges edző- és kapuskérdésről is beszélt Bogdán Ádám sportigazgató.
Fradi
Így áll a csatárkeresés
Hajnal Tamás elmondta: "megvannak a célpontok, hogy kikel vagyunk kapcsolatban", és "nagyon intenzíven dolgozunk" a csatárkeresésen.