Fotó: Imago

Fradi-Olimpiakosz: A BL-ben a Barca ellen kezdő hátvédet hoznák el a görögök az EKL-párharc előtt

Fran Navarro után David Carmo is a Portótól kerülne kölcsönben az Olimpiakoszhoz.
Budai László 2024. január 17., szerda 10:31
Fotó: Imago
Fran Navarro után David Carmo is a Portótól kerülne kölcsönben az Olimpiakoszhoz.
Szerző: Budai László 2024. január 17., szerda 10:31
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Tovább erősítené keretét az Olimpiakosz, amely február 15-én és 22-én a Ferencváros ellen lép majd pályára az Európa Konferencia Liga kieséses szakaszának rájátszásában.

A görögök eddig két játékost igazoltak a téli átigazolási időszakban: Gelson Martins a Monacótól, míg Fran Navarto a Portótól érkezett. Fabrizio Romano értesülései szerint a görögök ismét egy Porto-labdarúgót néztek ki maguknak, a csapat 24 éves védőjét, David Carmót.

A Portóval már a bajnokságot, a kupát, a ligakupát és a Szuperkupát is megnyert Carmo ebben a szezonban hét bajnokin kezdett, ebből hatot játszott végig, négyszer a kispadon ült, hatszor nem került be a keretbe. Emellett végig a pályán lehetett négy BL-összecsapáson, többek között a Barcelona elleni találkozón is.

Carmo - Navarróhoz hasonlóan - kölcsönben kerülhet az Olimpiakoszhoz.

Olvastad már?
Fradi: EL-csoportkörös bajnokcsapathoz kerülhet a magyar válogatott futballista
A Csakfoci információi szerint Baráth Péter a lengyel bajnoki címvédőnél bizonyíthat tavasszal.
Elolvasom
Átigazolások
Liverpool
Kerkez utódja?
Angliában arról írnak, hogy a Liverpool és az MU edzője sem elégedett balhátvédjével. Kerkez Milos (és Patrick Dorgu) helyére is Tyrick Mitchellt nézték ki.
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Tovább az összes átigazoláshoz