Fotó: Hammarby
A Hammarby Lőrincz Ábelt nevezte ki ideiglenes vezetőedzőjének a svéd élvonalbeli bajnokság hajrájára.
A svéd élvonal hatodik helyén álló Hammarby hivatalos honlapján jelentette be, hogy Martí Cifuentes távozása után ideiglenesen a klub videóelemzőjeként dolgozó, a szakmai stábban már bevált magyar szakembert, Lőrincz Ábelt nevezi ki a csapat vezetőedzőjének. Lőrincznek a 2023-as szezon (Svédországban tavaszi-őszi rendszerű a liga) utolsó két bajnokiján kell irányítania majd az együttest.
Az 1988-ban született Lőrincz korábban a Budapest Honvédnál és a Puskás Akadémiánál, majd a dán SønderjyskE együttesénél dolgozott, 2022 óta segíti a Hammarbyt.
A klub egyik tulajdonosa a korábbi világklasszis labdarúgó, Zlatan Ibrahimovic.
Olvastad már?
A “portörlő” Szoboszlaira már hegyezheti a stopliját Kerkez - ma este újra összecsaphat a két magyar Angliában
Magyar válogatott játékosok ütközete is várható november 1-jén, szerdán 20.45-től, amikor Kerkez Milos csapata, a Bournemouth Szoboszlai Dominik Liverpoolját fogadja a Vitality Stadiumban. A felek már a nyolcaddöntőjénél járnak az Angol Ligakupának, a Bournemouth legutóbb a Stoke-ot verte úgy, hogy Kerkez végig a pályán lehetett, míg a Pool a csereként beállt Szoboszlai bődületes góljával győzött a Leicester ellen. A mostani párharc első mérkőzését te is élőben követheted majd az ARENA4 csatornáján, a meccset pedig még izgalmasabbá teheted egy kis sportfogadással, amihez lejjebb tippeket is adunk.
Elolvasom
Átigazolások
KBSC
Viselkedése miatt távozik
A Barcika 29 éves csatárának, Blessing Elekének "a klub értékeivel nem összeegyeztethető viselkedése miatt" távoznia kell.
Videoton
Megvan Nikolics első áldozata
A Csakfoci korábbi előrejelzésének megfelelően távozott a Viditől a nyáron igazolt korábbi utánpótlás-válogatott játékos, Kocsis Bence.
Dundee United
Keresztes feljebb léphet
Ha továbbra is úgy teljesít, ahogy eddig a szezonban, akkor jó esély van rá, hogy hamarosan még feljebb léphet Keresztes Krisztián. Erről ő maga beszélt.