Fotó: Charlotte Wilson/Offside/Offside via Getty Images
A Preston ellen lépnek pályára Arne Sloték.
Első felkészülési mérkőzését játssza ezen a nyáron a Liverpool, amely a másodosztályú Preston ellen mérkőzik meg. A találkozón megemlékeznek a tragikus autóbalesetben elhunyt Diogo Jotáról is.
Ahogy az a 'Pool bejegyzéséből kiderül, Szoboszlai Dominik a kezdőben kapott helyet, míg Kerkez Milos és Pécsi Ármin a kispadon kezdi a mérkőzést.
A "vörösök" tájékoztatása szerint az új igazolások egyelőre ideiglenes mezszámot kaptak, Kerkez az 57-es, Pécsi pedig a 60-as számú mezt kapta az összecsapásra.
Our side to take on Preston today.
You can watch the match live on All Red Video.
— Liverpool FC (@LFC) July 13, 2025
Olvastad már?
Kerkez a példa az európai gigásznál: "Csak annyit mondtam, nézz rá"
Arne Slot korábbi segítője méltatta a magyar válogatott balhátvédet.
Elolvasom
Átigazolások
Vasas
Eldőlt Erős sorsa
Erős Gábor a Vasas klubhonlapjának nyilatkozott és pontot tettek a péntek este történtek végére.
Vasas
Erős Gábor lemond?
Úgy tudjuk, már élő adásban is szerette volna jelezni a távozási szándékát Erős Gábor. Cikkünkből kiderül, mi és hogyan zajlott pontosan a mérkőzés után.
Légiósok
Willi Orbán
Sajtóhírek szerint Willi Orbán szerződéshosszabbítása a levegőben lóg Lipcsében.