A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség megbüntette a német szövetséget, mert szurkolók egy csoportja a szeptemberi prágai világbajnoki selejtező végén náci üdvözléssel ünnepelte a győzelmet.
A szervezet hétfői közleménye szerint a német szövetségnek, azaz a DFB-nek 32 ezer svájci frankot (8,7 millió forintot) kell fizetnie drukkerei magatartása miatt.
A német szövetség korábban hangsúlyozta, hogy a szóban forgó fanatikusok nem hivatalos úton jutottak jegyekhez, hanem a helyszínen vásároltak belépőt.
A mintegy 200 német szurkoló a német himnusz alatt a DFB-t szidta, megzavarta a gyászszünetet, melyet két elhunyt cseh futballvezetőre emlékezve tartottak, pirotechnikai eszközöket használt, végül pedig a 2-1-es győzelmet úgy ünnepelte, hogy a "Sieg" felkiáltásra "Heil"-lel válaszolt.
A FIFA a cseheket is büntette, nekik ötezer svájci frankot kell fizetniük (1,3 millió forint).
(mti)
Ezért járt a büntetés
Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.