Fotó: www.dvsc.hu

EL-sorsolás: A Vidi esélyes lesz, durva útja lehet a Honvédnak és a Lokinak – itt a végleges lista

Eldőlt, mely csapatokkal kerülhet össze az Európa Liga első selejtezőkörében a MOL Vidi FC, a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd. Előbbi kiemeltként a párharc esélyese lesz, a másik két magyar csapat kemény ellenfelet is kaphat.
Nyikes Zoltán 2019. június 3., hétfő 15:38
Fotó: www.dvsc.hu
Eldőlt, mely csapatokkal kerülhet össze az Európa Liga első selejtezőkörében a MOL Vidi FC, a Debreceni VSC és a Budapest Honvéd. Előbbi kiemeltként a párharc esélyese lesz, a másik két magyar csapat kemény ellenfelet is kaphat.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. június 3., hétfő 15:38
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

A legutóbbi cikkünkben még hiányos volt az Európa Liga első selejtezőkörére készülő MOL Vidi FC, Debreceni VSC és Budapest Honvéd lehetséges ellenfeleinek a listája, az előző hétvége után azonban már nem maradt több kérdőjel, teljessé vált a névsor.

Az már korábban is tudott volt, hogy a Vidi 2018-as Európa Liga-szereplésének köszönhetően

kiemeltként vág neki az 1. selejtezőkörnek – sőt a másodiknak is, illetve a harmadik körben is esélye van az erősebb klubok közé sorolásának.

A Loki és a Honvéd esetében nem újdonság, hogy a Nagy Dominik nevével fémjelzett Legia Warszawa, a román Steaua-utód FCSB, vagy a Vidi tavalyi ellenfele, a Malmö is szembe jöhet, az viszont annál inkább, hogy akár Gyurcsó Ádám és csapata, a Hajduk Split is Magyarországra látogathat a nyáron.

Az EL-selejtező első körének sorsolására június 18-án kerül sor.

A Vidi  lehetséges ellenfelei:

Flora Tallinn, Narva Trans (észt); DAC Dunaszerdahely, Ruzomberok (szlovák); B36 Torshavn (feröeri); Csihura Szacshere, Torpedo Kutaiszi (grúz); Milsami Orhei, Petrocub Hincesti, Speranta Nisporeni (moldovai); Siroki Brijeg, FK Radnik Bijeljina (bosnyák); Connah’s Quay (walesi); KuPS Kuopio, RoPS Rovaniemi, Inter Turku (finn); KR Reykjavik, Breidablik (izlandi); Shamrock Rovers, St. Patrick’s Athletic (ír); FK Liepaja, RFS Riga (lett); Stumbras Kaunas (litván); Hibernians, Balzan, Gzira United (máltai); Universitatea Craiova (román); Mura Murska Sobota (szlovén); FK Skhupi, Akademija Pandev, Makedonija GjP (észak-macedón); Banants Yerevan, Lori Vanadzor (örmény); Zeta Golobuvac, OFK Titograd (montenegrói); La Fiorita (san marinói, előselejtezőt játszik); Progres Niederkorn, Jeunesse d'Esch (luxemburgi, előselejtezőt játszik); Cliftonville (északír, előselejtezőt játszik); Europa (gibraltári, előselejtezőt játszik); NSI Runavik (izlandi, előselejtezőt játszik); KI Klaksvik (ferröeri, előselejtezőt játszik); FC Prishtina (koszovói, előselejtezőt játszik), KF Laci, Teuta Durres (albán).

A DVSC és a Honvéd lehetséges ellenfelei:

Legia Warszawa, Cracovia (lengyel); FCSB (román); Malmö, Norrköping (svéd); Molde, Haugesund, Brann Bergen (norvég); Apollon Limasszol, AEK Larnaka (ciprusi); Dinamo Minszk, Sahtyor Szoligorszk, FC Vityebszk (fehérorosz); Spartak Trnava (szlovák); Glasgow Rangers, Kilmarnock, Aberdeen (skót); Zrinjski Mostar, Zeljeznicar (bosnyák); Zalgiris Vilnius, FK Trakai (litván); Domzale, Olimpija Ljubljana (szlovén); Crusaders (északír); Vardar Szkopje (észak-macedón);  Dinamo Tbiliszi (grúz); Cork City (ír); Stjarnan (izlandi); Kajrat Almati, Ordabaszi Simkent, Tobol (kazah); Ventspils (lett); FC Vaduz (liechtensteini), Fola Esch (luxemburgi), Alashkert (örmény); Cukaricki Belgrade, Radnicki Nis (szerb); Neftcsi Baku, Sabail FK (azeri); Hapoel Beer-Sheva, Maccabi Haifa (izraeli); Hajduk Split (horvát); CSZKA Szófia, Levszki Szófia (bolgár); Buducnost Podgorica (montenegrói), Levadia Tallinn (észt); Bröndby (dán).

Forrás: kassiesa.home.xs4all.nl

Átigazolások
ZTE
Tesztelik őket
A Fluminense U20-as csapatának szélsőjét, Arthur Henriquét és a 19 éves szenegáli védőt, az osztrák negyedosztályú St. Pölten Juniorstól érkező Beckaye Haidarát is tesztelik.
Diósgyőr
Átalakulás
Holdampf Gergő és Demeter Milán megtartásáról még tárgyalnak, Yohan Croizet-Kollár, Marco Lund, Varga Zétény, Dobó László (teljesítményedző) és Póti Krisztián (elemző) távozik.
Soroksár
Négy aláírás
Roskó B. William meghosszabbította szerződését, míg Nagy Levente, Szász Roland, Kokovai Csongor és Lukács Dániel első kontraktusát írta alá.
Tovább az összes átigazoláshoz