Fotó: www.honvedfc.hu
A milánóiak írországi fellépésén magyar játékvezetői csapat fog közreműködni az Európa Liga második selejtezőkörében.
Csütörtökön rendezik az Európa Liga-selejtező második körét, az Európai Labdarúgó Szövetség pedig már nyilvánosságra hozta a játékvezetői küldést.
Arról már beszámoltunk, hogy a még versenyben lévő MOL Fehérvár FC és Budapest Honvéd találkozóján kik fújják majd a sípot, de mostanra az is eldőlt, hogy egy játékvezetői csapat is fogja képviselni hazánkat a második számú európai kupasorozatban.
A többek között a Zlatan Ibrahimovicot is a soraiban tudó AC Milan Shamrock Rovers elleni idegenbeli fellépésén Farkas Ádám fog dirigálni,
míg asszisztensei Szert Balázs és Vígh-Taksonyi Gergő lesznek, a negyedik számú játékvezető feladatait pedig Karakó Ferenc látja el.
Átigazolások
ETO
Csinger Márk
Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.
KTE
2 kiszemelt
Két NB II-es játékos iránt érdeklődhet a Kecskemét.
MTK
Molnár és Jurek
Molnár Ádin iránt a holland Heerenveen érdeklődik, de a cseh Sparta Praha és egy lengyel klub is figyeli őt.⎥Jurek Gábort a kölcsön után megtartanák, játékost adnának érte a DVTK-nak. (NSO)