Bécsben tartanak a Slovan-szurkolóktól: 1000 osztrák rendőr fogad 1000 szlovák drukkert

Mintegy ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan Bratislava szurkolóit, akik csapatukat kísérik el a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki, bécsi visszavágójára.
Budai László 2018. augusztus 14., kedd 16:09
Mintegy ezer osztrák rendőr fogadja a Slovan Bratislava szurkolóit, akik csapatukat kísérik el a labdarúgó Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának csütörtöki, bécsi visszavágójára.
Szerző: Budai László 2018. augusztus 14., kedd 16:09

A pozsonyi Slovan csütörtökön, a párharc első felvonásán 2-1-re legyőzte a vendég Rapid Wient, akkor nem történt szurkolói rendbontás. Az osztrákok biztonsági szempontból mégis kiemelt kockázatúnak ítélték a bécsi visszavágót, és ennek megfelelően mintegy ezer rendőr teljesít majd szolgálatot, több tartományból is a fővárosi kollégák segítségére érkeznek.

Patrick Maierhofer rendőrségi szóvivő elmondta: a stadionban és annak környékén 300-an teljesítenek majd szolgálatot, míg társaik a határnál és Bécsben vigyáznak a rendre. A Slovan-drukkerek nem hivatalosan szervezett keretek között, hanem egyénileg érkeznek majd a találkozóra.

 

Az osztrákok 1000-1200 szlovák drukkert várnak a mérkőzésre, akik közül számításaik szerint mintegy 400-600 szurkoló biztonsági szempontból kockázatosnak tekinthető.

Átigazolások
Légiósok
Tuboly Angliában
A Dunaszerdahely 21 éves magyar játékosa, Tuboly Máté 2028-ig szerződésben áll a csallóköziekkel, azonban az angol másodosztályból érdeklődnek iránta, így nem kizárt a nyári átigazolása. (NSO)
Grasshoppers
Moniz lehet a megmentő?
A svájci Blick Ricardo Monizt ajánlgatja az óriási bajban lévő svájci rekordbajnoknak.
Mönchengladbach
Tabakovic válthat
Bosnyák sajtóhírek szerint Haris Tabakovic felkeltette a Lille érdeklődését.
Tovább az összes átigazoláshoz