Eltörölné a foci legvitatottabb szabályát minden idők egyik legjobb csatára

A holland csatárlegenda, Marco van Basten véleménye szerint a futball szabályalkotóinak meg kellene fontolniuk a lesszabály eltörlését, úgy gondolja, ez jót tenne a játéknak.
Csakfoci Admin 2021. március 25., csütörtök 18:55
A holland csatárlegenda, Marco van Basten véleménye szerint a futball szabályalkotóinak meg kellene fontolniuk a lesszabály eltörlését, úgy gondolja, ez jót tenne a játéknak.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. március 25., csütörtök 18:55
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az 56 éves, Európa-bajnok ex-támadó hozzátette, főleg a VAR (videobíró) bevezetése óta jelent komoly problémát a szabály, ugyanis minden kicsit is kérdéses esetben a technikai segítséghez kell fordulni, s ez jelentősen csökkenti a játékidőt.

A Sky Sportnak adott interjújában van Basten - aki 2016 és 2018 között a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnél dolgozott technikai igazgatóként - elmondta, a futball egy fantasztikus játék, amelynek folyamatosan fejlődnie kellene. A beszélgetésben a korábbi kiváló csatár megjegyezte, jó példa lehet a futball számára a gyeplabda, amelyben fokozatosan osztották fel a pályát részekre, s csak a leghátsó negyedben lehet alkalmazni a lesszabályt.

Van Basten szerint ha eltörlik a lesszabályt,

a játéktér nagyobb lesz, és a csapatoknak sokkal nagyobb területük lesz játszani, ez pedig az edzők számára is több lehetőséget teremt.

Az interjúban van Basten a tiszta játékidő bevezetése mellett is letette a voksát, ugyanis szerinte a sok színészkedés és időhúzás miatt rengeteget áll a játék. (MTI)

Átigazolások
Csíkszereda
Megvan az új edző
Újra az FK Csíkszeredánál dolgozik a Szabó István helyére érkező Suciu Valentin vezetőedző, aki 2018 nyara és 2022 márciusa között már irányította az együttest.
Fradi
Brazil kiszemelt?
Azerbajdzsánban arról írnak, hogy a Fradi télen (újra) megpróbálhatja szerződtetni a Neftci brazil szélsőjét, Breno Almeidát.
Szatmárnémeti
Ilyést kinevezték
Az előző szezonban még a Csíkszeredát irányító, de nyáron a klubtól távozó Ilyés Róbert veszi át a Vida Kristophert is foglalkoztató, román másodosztályú CSM Szatmárnémeti irányítását.
Tovább az összes átigazoláshoz