Micah Richards a "The Rest Is Football" címet viselő podcastban nyilatkozva aggodalmát fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy Szoboszlai Dominik képes lesz-e megbirkózni az angol elitliga intenzitásával és sebességével. Továbbá azt is sugallta, hogy a magyar játékos egy "lassan beérő" futballista lehet csak a Premier League-ben.
![](/uploads/2023/08/mrichards1.jpg)
A 22 éves magyar középpályás 60 millió fontért igazolt a Mersey partjára, ahol egyébként is komoly változások mentek végbe a csapatban, főként a középpályán, például Jordan Henderson és Fabinho kulcsfontosságúnak mondható távozásával. A csapat dinamikájának ez a változása vitákat váltott ki annak kapcsán is a podcastban, hogy Szoboszlai milyen gyorsan lesz majd integrálható a Vörösök játékába. Gary Linekerrel és Alan Shearerrel beszélgetve Richards kifejtette aggodalmait a magyar légiós kapcsán.
Szoboszlai jó játékos, csak nem tudom, hogy megbirkózik-e a bajnokság tempójával. Úgy gondolom, hogy lassú lesz hozzá és lassú lesz a fejlődése is.
Kemény kijelentését követően többen is a magyar középpályás védelmére keltek: a Sixsports nevű portál például azt írja, hogy bár Richards aggodalmai valós gondokat is tükrözhetnek akár, Szoboszlai sokoldalúságát és tehetségét nem szabad alábecsülni. "Az a sokszínűség, ahogyan németországi pályafutása során a középpályán és támadósorban is játszott, jó előjel lehet a Jürgen Klopp rendszerébe történő beilleszkedését tekintve" - írják.
Richards szkepticizmusa ugyanakkor arra is rávilágít a cikk szerint, hogy a Liverpool átigazolási szekciójának tovább kell fokoznia az erőfeszítéseit piacon, és Szoboszlai mellé jó lenne megszerezniük Roméo Laviát is, mivel a Southampton belga középpályásának érkezése potenciálisan tehermentesítené a magyar játékmestert is a pálya közepén.
![](https://www.csakfoci.hu/uploads/2023/08/szoboszlai_salah-768x455.jpg)
![](/uploads/2024/07/koh-e1721411789308-150x150.jpeg)
![](/uploads/2024/07/brodic_16x9-e1722009836158-150x150.png)
![](/uploads/2024/07/misleny-1-150x150.jpg)