Fotó: fradi.hu

EL: A Fradi az Arsenalt és Sallaiékat biztosan nem kapja ellenfélnek - ezeket kell tudni a pénteki sorsolásról

Pénteken délben sorsolják ki az Európa Liga-nyolcaddöntők párosításait, így az is kiderül, kivel találkozik a Ferencváros. Összeszedtük a fontos tudnivalókat az esemény előtt.
Budai László 2023. február 23., csütörtök 10:55
Fotó: fradi.hu
Pénteken délben sorsolják ki az Európa Liga-nyolcaddöntők párosításait, így az is kiderül, kivel találkozik a Ferencváros. Összeszedtük a fontos tudnivalókat az esemény előtt.
Szerző: Budai László 2023. február 23., csütörtök 10:55

Most pénteken eldől, hogy a Ferencváros mely ellenféllel nézhet majd szembe az Európa Liga legjobb 16 csapata között. Az UEFA sorsolásainál megszokhattuk, hogy mindig a Bajnokok Ligájával kezdenek, és ezt követi az EL, de fontos, hogy BL-sorsolás most nem lesz (majd csak március 17-én), így az Európa Liga párharcaival indítanak pénteken 12.00-tól!

A legfontosabb szabályok

Sok szabályt nem kell megjegyezni, két lényegesebb azonban most is van. Az egyik, hogy az Európa Liga-csoport győztesei (mint ahogy a Fradi is) kiemeltek lesznek, míg a rájátszásból (ahol az EL-csoportmásodikok vívnak a BL-harmadikokkal) érkező csapatok nem kiemeltek. Ergo: a Fradi biztosan nem kaphatja majd a többi csoportelsőt, azaz az Arsenalt, a Betist, a Fenerbahcét, a Feyenoordot, a Freiburgot, a Real Sociedadot és az Union Saint-Gilloise csapatát. Így az is biztos, hogy sem Szalai Attiláék, sem Sallai Rolandék nem jönnek most Budapestre.

A másik fontos szabály (igaz, ez a Fradit közvetlenül nem érinti), hogy azonos nemzetből érkező klubokat még mindig nem sorsolhatnak össze.

Március 9., 16. és 17. a kulcsdátum

Ami már eldőlt, de érdemes megemlíteni, hogy minden esetben a csoportgyőztesek kezdenek idegenben, azaz a Fradi majd a visszavágót játssza a Puskás Arénában, arra az összecsapásra már jó ideje meg is kezdődött a jegyértékesítés.

Az odavágókat március 9-én, a visszavágókat március 16-án rendezik meg, március 17-én pedig kisorsolják a negyeddöntők és az elődöntők párosításait is.

A Fradi lehetséges ellenfelei

Ajax (holland)/Union Berlin (német) - első meccs eredménye: 0-0
Barcelona (spanyol)/Manchester United (angol) - 2-2
Juventus (olasz)/Nantes (francia) - 1-1
Leverkusen (német)/Monaco (francia) - 2-3
Salzburg (osztrák)/Roma (olasz) - 1-0
Sevilla (spanyol)/PSV Eindhoven (holland) - 3-0
Shakhtar (UKR) / Rennes (FRA) - 2-1
Sporting CP (POR) / Midtjylland (DEN) - 1-1

*a csütörtöki visszavágókat minden esetben a  párharcban másodikként írt csapatok játsszák hazai pályán

Olvastad már?
Óriási az érdeklődés a feltámadó Loki Fradi elleni meccsére - sok éve nem voltak annyian Debrecenben, mint amennyien most lehetnek
Elképzelhető, hogy több mint 10 ezren is kilátogatnak a vasárnapi, DVSC-Fradi meccsre, ilyenre pedig közel öt éve nem volt példa.
Elolvasom
Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz