Fotó: dvsc.hu

EKL: A Basel és a Fenerbahce is várhat az NB I-es csapatokra - itt a lehetséges ellenfelek listája

Egyik magyar együttes sem lesz kiemelt a második körben, így akár erősebb bajnokságból érkező ellenfelet is kaphatnak.
Nyikes Zoltán 2023. június 12., hétfő 14:36
Fotó: dvsc.hu
Egyik magyar együttes sem lesz kiemelt a második körben, így akár erősebb bajnokságból érkező ellenfelet is kaphatnak.
Szerző: Nyikes Zoltán 2023. június 12., hétfő 14:36
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Mint ismert, az NB I-ből a Kecskeméti TE, a Debreceni VSC és a Zalaegerszeg indul az Európa Konferencia Liga selejtezőjében. Mindhárom magyar csapat a második körben kezdi meg a szereplését, a csoportkörig pedig a 2. és a 3. forduló után a playoffon keresztül vezet az út.

Egyik NB I-es együttes sem lesz kiemelt, így tehát erősebb bajnokságból érkező ellenfelet is kaphatnak a kiemeltek közül, illetve olyan első körből érkezőket, akik koefficiens pontjaik alapján első körös továbbjutás esetén is kiemeltek lehetnek.

Amennyiben ilyen klubot ver ki egy alacsonyabban rangsorolt rivális, úgy a „védettséget” gyakorlatilag hozza is magával és kiemelt lesz szintén. Az UEFA gyakorlata szerint úgynevezett sorsolási kalapokat is létrehozott a múltban, ebbe öt-öt kiemelt és nem kiemelt klub került be, szűkítve ezzel a lehetséges ellenfelek listáját - írja a kecskemetite.hu.

Az első körből már olyan továbbjutók is lehetnek a magyar csapatok ellenfelei, mint a Maribor, a Dunaszerdahely, vagy éppen az ír Dundalk, persze nekik még sikerrel kell venniük egy akadályt.

Lehetséges ellenfelek

Az első körben csatlakozó együttesek (balra a kiemelt, jobbra a nem kiemelt csapatok):

Fotó: kassiesa.net

A második körben csatlakozó kiemelt klubok:

Brugge (belga), Basel (svájci), Gent (belga), Fenerbahce (török), CFR Cluj (román), Midtylland (dán), PAOK (görög), Maccabi Tel Aviv (izraeli), Viktoria Plzen (cseh), Bodo/Glimt (norvég), Lech Poznan (lengyel), Hapoel Beer Sheva (izraeli), Djurgardens IF (svéd), APOEL (ciprusi), Besiktas (török), CSZKA Szófia (bolgár), Twente (holland), Rijeka (horvát), Guimaraes (portugál), FCSB (román), Legia (lengyel), Rosenborg (norvég), Spartak Trnava (szlovák), AEK Larnaca (ciprusi), Omonia (ciprusi), KuPS (finn), Neftci (azeri), NS Osijek (horvát), Hibernian (skót), Aris (görög), Austria Wien (osztrák).

Átigazolások
Mezőkövesd
Hosszabbítás
A Mezőkövesd bejelentette, hogy a csapat 23 éves kapusa, Winter Dániel a következő idényben a klubot erősíti.
ZTE
A Basel lehet a befutó
Akpe Victory a svájci Basel csapatánál folytathatja pályafutását, miután sajtóhírek szerint a ZTE és a Bsel megállapodásra jutott. (Rudy Galetti)
Puskás Akadémia
Utánpótlás-válogatott érkezhet
Információink szerint a Csíkszeredától távozó Brügger Dániel a Puskás Akadémiánál folytathatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz