Beragadt a rajtnál a német másodosztályban szereplő Hertha BSC, amely két döntetlennel és két vereséggel kezdte a mostani szezont. Egyelőre egyetlen csapatrész sem muzsikál jól a berlinieknél, hiszen négy forduló alatt mindössze egyetlen gólt szereztek, és ugyan a négy kapott gól nem kimagaslóan rossz, de több védőjátékos is bizonytalanul játszott, illetve sérülések is nehezítik Stefan Leitl vezetőedző dolgát.
Többek között Dárdai Márton formáját is sok kritika érte az utóbbi időben, már az előző vereség után is "ütötte őt" a német sajtó, és most, a százszázalékos Hannover elleni hétvégi bajnoki előtt is elővették a magyar játékost.
A berlin-live.de megjegyzi, a védelemből Niklas Kolbe és Pascal Klemens megsérült, míg Linus Gechter eltiltott, így a válogatott szünetben Leitl átállt a háromvédős rendszerről a négyvédősre és a válogatott szünetben a Zeefuik, Leistner, Rogel, Eitschberg hátvédsort próbálgatta az edzéseken.
A portál kiemeli, gondot jelenthet, hogy Agustín Rogelnek az utóbbi időben alig volt játéklehetősége, az argentin játékost gyakorlatilag már száműzték a keretből, a jelenlegi feszült helyzet miatt viszont új esélyt kaphat.
Ami pedig a mi szempontunkból a legfontosabb: mindezt könnyen lehet, hogy éppen Dárdai Márton kárára.
"Dárdai a nagy vesztes?" – teszi fel a kérdést a cikkben a szerző.
Hozzáteszik, a magyar játékosnak legutóbb akadtak bizonytalanságai a meccseken és Kolbe mögé szorult a kispadra, aki azonban most bordatörés miatt kiesett, papíron tehát Dárdai előtt nyílna meg a lehetőség, ő azonban a válogatott miatt nem edzett a Herthával az előző napokban, ami lehetőséget adhat Rogelnek arra, hogy bizonyítson.
– Egyértelmű: Leitl elégedetlen Dárdai teljesítményével. Ha Rogel játékra késznek mutatkozik, könnyen előfordulhat, hogy a keretben maradt utolsó Dárdai-fiút is félresöpri egy csapattárs – zárul a portál cikke.



