Csányi a budapesti Szuperkupa-döntőről: "Nem gondolom, hogy veszélyt jelentenének az érkező szurkolók"

Az MLSZ elnöke és az UEFA alelnöke a szeptember 24-i, budapesti Európai Szuperkupa-döntő kapcsán érkező német és spanyol szurkolók utaztatásáról, illetve a járványügyi intézkefésekről is beszélt.
Dudás Gábor 2020. szeptember 11., péntek 8:45
Az MLSZ elnöke és az UEFA alelnöke a szeptember 24-i, budapesti Európai Szuperkupa-döntő kapcsán érkező német és spanyol szurkolók utaztatásáról, illetve a járványügyi intézkefésekről is beszélt.
Szerző: Dudás Gábor 2020. szeptember 11., péntek 8:45

Mint ismeretes, idén szeptember 24-én, Budapesten, a Puskás Arénában kerül sor az Európai Szuperkupa-mérkőzésre a Bajnokok Ligája-győztes Bayern München és az Európa Liga-győztes Sevilla között. Ahogy már arról beszámoltunk, szigorú szabályok várják - elsősorban a külföldről érkező - szurkolókat.

Erről is nyilatkozott az M4 Sportnak Csányi Sándor, az MLSZ elnöke, illetve az UEFA alelnöke.

- Az UEFA folyamatosan nyomon kíséri a járványügyi helyzetet, és annak megfelelően változtathat. De nyilván nem szeretnénk változtatni - hogy az UEFA nevében is beszéljek - hanem a meghirdetetett feltételek mellett szeretnénk a Szuperkupa-döntőt lebonyolítani, hiszen már a jegyek értékesítése is megkezdődött. E szerint a Puskás Aréna kapacitását tekintve 30 százaléknyi néző lehet majd a stadionban. Bízom benne, hogy tudnak jönni a nézők, mert azért volt néhány járattörlés a légitársaságoknál, amikor nem volt elég utas. Ebben az esetben, Németország vagy Spanyolország tekintetében azért ilyen nem gondolom, hogy előfordulhat. De van azért B-terv: épp nemrég hívtak az UEFA-tól, hogy nézzük meg, miért 4 óra jelenleg az út Bécstől Budapestig, különböző útépítések miatt, mivel felmerült annak is a lehetősége, hogy az osztrák fővárosba repülnének a szurkolók, és onnan szállítanánk át őket ide.

Összességében nagy problémát azért nem látunk. Érvényes koronavírus-teszttel jöhetnek a nézők, mindenkit lázmérőzni fogunk, a távolságtartásra figyelünk. Én nem gondolom, hogy szignifikáns veszélyt jelentenének az érkező külföldi szurkolók

- fogalmazott Csányi.

Neked ajánljuk
Átigazolások
Légiósok
Dárdai Bence
A hírek szerint a Liverpool és a Manchester United is szeretné leigazolni a Hertha 18 éves német-magyar támadó középpályását, Dárdai Bencét.
Tiszakécske
Edzőváltás
A Csakfoci korábbi hírének megfelelően távozott a Tiszakécske éléről Kis Károly vezetőedző, utódja Balogh Pál lett.
Kecskemét
Szerződéshosszabbítás
A Kecskeméti TE meghosszabbította Szabó Alex szerződését.
Tovább az összes átigazoláshoz