Mint ismeretes, a portugál klasszis a csütörtöki, Írország elleni, 2-0-ra elveszített dublini vb-selejtező mérkőzésen kapott piros lapot, miután a videóbíró jelzésére kiállították, mert könyökkel eltalálta Dara O’Shea-t. A jelenet miatt két- vagy akár hárommeccses eltiltás is kiszabható - hívja fel a figyelmet az InfoNews.
A FIFA az utóbbi időben rendre három héttel az aktuális vb-selejtezők után teszi közzé a fegyelmi határozatok összesített listáját – ebben szerepelnek a piros lapok és egyéb szabályszegések és rendbontások szankciói is. Most ugyan nincs közvetlen időnyomás a világszövetségen (csak jövő márciusban lesznek a playoff-meccsek), de Cristiano Ronaldóval kapcsolatban hatalmas az érdeklődés. A FIFA pénteken nem jelölt meg határidőt az ügy lezárására, de a döntése akár december 5-én vagy annak környékén is megszülethet – ekkor tartják a világbajnokság csoportsorsolását.
Ronaldo a kötelező egymeccses eltiltást már most vasárnap letölti: a csoportelső Portugália az utolsó helyezett Örményországot fogadja – egy győzelmet érő három pont pedig vb-kijutást jelentené a hazaiaknak.
Mit mondanak a szabályok?
A FIFA fegyelmi kódexe szerint „legalább két mérkőzés” jár súlyos szabálytalanságért, „legalább három” pedig erőszakos magatartásért – ezek a kötelező egymeccses eltiltáson felül értendők. A pluszmeccseket hivatalos tétmérkőzésen kell letölteni, azaz például a plyaoffban, vagy már a vb-csoportkörben, nem pedig felkészülési találkozókon.
Hasonló esetekben kiszabott büntetések
A FIFA fegyelmi bizottságának most azt kell megítélnie, hogy Ronaldo vétke „súlyos szabálytalanság” vagy „erőszakos magatartás” kategóriájába tartozik. Mindenesetre az előző hónapban több, hasonló szituáció miatt kiosztott eltiltás is három találkozóra szólt.
- A katari Tarek Salman kétmeccses eltiltást kapott egy durva belépőért, amelynél mindkét lába a levegőben volt, és ellenfele sípcsontját találta el.
- A burundi Bonfils-Caleb Bimenyimana három meccset kapott, miután magas lábbal arcon rúgta a kenyai kapust, Brian Bwirét.
Ronaldo első kiállítása és a Messi-párhuzam
Ronaldo 23 éve tartó válogatott pályafutása során most először kapott piros lapot Portugália mezében - soha nem állították ki 226 meccse alatt.
A februárban már a 41. születésnapját ünneplő Ronaldo a történelemben elsőként hatodik világbajnokságán léphet pályára. Nagy riválisa, az argentin Lionel Messi szintén hatodszor lehet ott.
Messi a piros lapokban "veri" a portugált, hiszen 2005-ben, magyarországi bemutatkozó meccsén állították ki először, miután kiosztott egy könyököst Vanczák Vilmosnak, másodpercekkel azután, hogy csereként a pályára lépett, majd 2019-ben, a Copa América bronzmeccsén is piros lapot kapott.