Kemény mezőnyharc után kezezés miatt ítélt büntetővel nyert a Holmant, és Guzmicsot is bevető Slovan Bratislava a három magyarral felálló DAC ellen.
DAC Dunaszerdahely - Slovan Bratislava 0-1
Gólszerző: Sporar büntetőből - 79.
A kezdést követő 20 percnyi kemény mezőnyharc után több helyzet is adódott a hazai csapat előtt, nem kis mértékben köszönhetően Vida Máté, és Kalmár Zsolt pontos passzjátékának. A félidőig kihúzó Slovan jobban kezdte ugyan a második játékrészt, rövidesen a DAC is ismét magára talált, a 78. percben Blackman kezezése után büntetőt ítélt a játékvezető, amit Sporar magabiztosan értékesített. (0-1)
A hajrában nyomtak a dunaszerdahelyiek, de a fővárosi ellenfél rutinosan tördelte a játékot, így az egyenlítés végül nem sikerült.
A hazai oldalon Vida Máté, Vida Krisztofer és Kalmár Zsolt végigjátszotta a mérkőzést, míg a vendégeknél Holman Dávidot váltotta Guzmics Richárd a 85. percben.
Átigazolások
NB III
Urbán Flórián
Hivatalossá vált, hogy Urbán Flórián lett a BKV Előre vezetőedzője.
Portsmouth
Kosznovszky marad
John Mousinho vezetőedző szerint a már labdás edzéseket végző Kosznovszky Márkra felépülése után is az első csapatnál számítanak majd. (The News)
Ex-Fradi
Keane végre a PL-ben?
A Ferencváros korábbi trénere, Robbie Keane lehet a Crystal Palace egyik kiszemeltje, amennyiben a londoni klub meneszti Pierre Sage-ot.