Csütörtökön kiemelten fontos mérkőzés vár a Ferencvárosra, hiszen jön a Ludogorec elleni párharc, és a magyar bajnoknak az idegenbeli, 2-1-es vereség után kell kiívni az Európa-liga nyolcaddöntőjét.
A bolgárok ötödik alkalommal lépnek pályára Budapesten, és az eddigi négy találkozóból a Ludogorecnek mindössze egy győzelme van a magyar fővárosban. Az egyetlen siker 2019 októberében született, az akkor "beugró" Sztanyiszlav Gencsev irányítása alatt, aki jelenleg a Lokomotiv Szófia vezetőedzői posztját tölti be.
A 44 éves bolgár szakember a sportal.bg megkeresésére felidézte a 3-0-s Ludogorec-sikert, amely meghatározó mérkőzés volt a klub történetében.
- Edzői pályafutásom egyik legkellemesebb pillanata volt. Rendkívül jól játszottunk, és magabiztos győzelmet arattunk, annak ellenére, hogy két hónappal korábban a Ferencváros kiejtett minket a Bajnokok Ligájából. Mindenki azt várta, hogy legyőznek minket. 2-0-ra vezettünk, majd egy játékosunkat (Dragos Grigorét - a szerk.), kiállították, és tíz emberrel is sikerült megszereznünk a harmadik gólt. Ez azt mutatja, hogy a csapatban nemcsak kiváló játékosok voltak, hanem karakterek is - olyanok, akik tudták, hogyan reagáljanak nehéz helyzetekben. Igazán szerencsés vagyok, hogy éppen én lehettem ezeknek a srácoknak az edzője abban a pillanatban. Ez az egyik legkedvesebb emlékem.
A mérkőzés hőse a brazil jobbhátvéd, Rafael Forster volt, aki duplájával segítette csapatát a Fradi elleni sikerhez.
- Ritkán fordul elő, hogy egy védő kétszer is betalál egy ilyen mérkőzésen. Néhány héttel ezelőtt újra megjelent a videó a szabadrúgásgóljáról és az én reakciómról - a fejemhez kaptam. Nem számítottam rá, hogy ilyen távolról betalál. De akárhányszor nézem, sosem unom meg. Nagyon kellemes emlék - tette hozzá Gencsev, aki a csütörtöki, budapesti visszavágóról is beszélt.
- A Ferencváros mostani csapata erősebb, mint az, amellyel akkor játszottunk. Nagyon sokat fejlődtek, és természetes, hogy jó eredményeket érnek el. Ugyanakkor látom, hogy a Ludogorec jelentősen stabilizálódott az utóbbi hónapokban az új edző érkezése óta - mind védekezésben, mind támadásban. Nem hiszem, hogy egy meggyőző Ferencváros-győzelemre számíthatunk. Sokkal inkább egy kiélezett mérkőzésre számítok - zárta szavait.
A Ferencváros-Ludogorec Európa-liga-mérkőzés csütörtökön 18:45-kor kezdődik a Groupama Arénában, az angol Chris Kavanagh sípjelére.