Brutális török derbi: Quaresma begőzölt, ököllel ütötte meg ellenfelét - videó

Ricardo Quaresmát aligha azért küldték be a szünetben, hogy hét perc alatt kiállíttassa magát.
Budai László 2018. március 2., péntek 11:44
Ricardo Quaresmát aligha azért küldték be a szünetben, hogy hét perc alatt kiállíttassa magát.
Szerző: Budai László 2018. március 2., péntek 11:44

Ricardo Quaresma teljesen megőrült a Besiktas-Fenerbahce, csütörtök esti török derbin. A portugál játékos a szünetben állt be a hazaiakhoz, de mindössze hét percet tölthetett a pályán, az 52. percben ugyanis annyi embernek ment neki, amennyinek csak tudott. Az ellenfél egyik játékosát egy jobbhoroggal meg is próbálta kiütni.

Quaresmát természetesen kiállították, így ezután egyenlő létszámban folytatódhatott a meccs, ugyanis a Fenertől Potukot már az első félidőben leküldték. Később Demirel kapus is kapott egy pirosat a vendégektől, az összecsapás pedig végül 2-2-es döntetlennel zárult: a tíz emberrel játszó Besiktas Talisca révén egyenlített a kilenc emberrel küzdő Fener ellen a 82. percben.

A meccs összesen nyolc sárgát, és három pirosat hozott.

Quaresma "nagyot ment" a török derbin. Csak a 7-est figyeljétek @ricardoquaresmaoficial #fight #besiktas #fenerbahce #mik #instahun

csakfoci.hu (@csakfoci) által megosztott bejegyzés,

Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz