Mint arról beszámoltunk, megkapta ellenfelét a Paks az EL-selejtező első körére: a Magyar Kupa győztese egy patinás erdélyi csapattal, a kolozsvári CFR gárdájával találkozik majd július 10-én, illetve 17-én.
Ioan Varga, a CFR Cluj tulajdonosa elmondása szerint elégedett az ellenféllel, amely a "Vasutasok" útjába került. Mint elárulta, az egyetlen csapat, amellyel nem akart találkozni, az a kazah Aktobe volt a hosszas utazás miatt.
Láttam, hogy a Pakssal kerültünk össze. Ez egy megfelelő ellenfél számunkra, jó esélyünk van a továbbjutásra. Nehezebb lett volna, ha az Aktobe ellen kellett volna játszanunk. Először is azért, mert az egy hosszabb út lett volna, és egy olyan rivális, amelyről kevesebbet tudunk. Remélem, hogy a Paks ellen továbbjutunk, és ez lesz az első lépés az Európa Liga csoportköre felé
– nyilatkozta Ioan Varga a fanatik.ro-nak.
A román sajtó egyébként összességében "csendben" reagált arra, hogy a tolnaiakkal játszik a bajnoki ezüstérmes CFR, többnyire azt emelték ki a helyi lapok, hogy Bognár György együttese egy éve a román másodosztályú Corvinul ellen esett ki az Európa Ligából, és hogy Pakson csupa magyar játékost foglalkoztatnak. A Cluj24.ro viszont érdekes kijelentést is tett beszámolójában:
A szomszédos ország csapata 100%-ban magyar játékosokból áll, köztük egy román származású futballistával, Böde Dániellel, aki soha nem játszott Romániában.
Jelenleg nincs olyan forrás, ami alapján azt állíthatnánk, hogy Böde Dániel román, vagy akár erdélyi/székelyföldi származású lenne — minden megbízható adat ennek pontos ellenkezőjét támasztja alá...
De visszatérve az Európa Ligára és annak selejtezőire: a lebonyolítás hasonló a tavalyihoz, vagyis a harminchat csapatos főtáblára négy selejtezőkörön kellene túljutnia a Paksnak, amely hazai pályán kezdi a párharcot. Amennyiben nem jut tovább, átkerül a Konferencia-liga második selejtezőkörébe, amelynek sorsolását szerdán készíti el az UEFA.


