Fotó: fradil.hu

BL-selejtezők: Az UEFA végre bejelentette, mikor kell kezdenie a Fradinak - hivatalos

Az eddigi évektől eltérően nem az első selejtezőkörben, hanem csak a másodikban kell először pályára lépnie az FTC-nek.
Budai László 2024. június 4., kedd 15:50
Fotó: fradil.hu
Az eddigi évektől eltérően nem az első selejtezőkörben, hanem csak a másodikban kell először pályára lépnie az FTC-nek.
Szerző: Budai László 2024. június 4., kedd 15:50
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Végre hivatalossá vált, amiről néhány napja külföldi, megbízható oldalak számításai alapján beszámoltunk: a Ferencváros a Bajnokok Ligája második selejtezőkörében kezdheti meg a legrangosabb európai kupasorozatot - számolt be róla az UEFA honlapja.

A Fradi az elmúlt évek bajnoki címei után rendre már az első körben kezdett, a mostani feljebb lépés azt jelenti, hogy két héttel több idő lesz a felkészülésre (ami az Európa-bajnokság miatt különösen jól jöhet), hiszen nem július 9-10-én, hanem csak 23-24-én kell játszania. Ráadásul két vesztes párharccal is biztos, hogy rájátszást vívhatna egy európai csoportkörért, a Konferencia Ligáért - pozitívabb szemszögből pedig így csak három párharcot kell nyerni a BL-főtábláért az eddigi négy helyett.

A lehetséges ellenfelek listája nem változott, erről ebben a cikkünkben olvashatsz bővebben.

Olvastad már?
A Fradi egyik edzőjelöltje egy másik csapatnál írhat alá - a City Group csapna le rá
Olasz lapértesülések szerint a Palermo nevezheti ki Alessio Dionisit, akivel a zöld-fehérek is felvették a kapcsolatot.
Elolvasom
Átigazolások
ZTE
Távozott a támadó
Az izraeli bajnok Hapoel Beer Sheva bejelentette, hogy leigazolták a ZTE támadóját, Joao Victort.
DVTK
Szerződés hosszabbítás
Továbbra is Holdampf Gergő lesz a DVTK csapatkapitánya, miután a klub és a középpályás szerződést hosszabbított.
Puskás Akadémia
Többen távozóban
Jelentősebb keretszűkítés várható a Puskás Akadémiánál, több légiós is távozhat Felcsútról.
Tovább az összes átigazoláshoz