Sorsolás a BL-ben és az EL-ben: Velük játszhat a Fradi, a Vidi, a Honvéd és a Loki

Hétfőn 12, illetve 14 órától eldől, kivel játszhatnak a magyar klubok a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában, ha sikerrel veszik a második selejtezőkört.
Dudás Gábor 2019. július 22., hétfő 9:59
Hétfőn 12, illetve 14 órától eldől, kivel játszhatnak a magyar klubok a Bajnokok Ligájában, illetve az Európa Ligában, ha sikerrel veszik a második selejtezőkört.
Szerző: Dudás Gábor 2019. július 22., hétfő 9:59

Hétfőn, a svájci Nyonban tartja újabb BL-, illetve El-sorsolását az UEFA, a harmadik selejtezőkörök párosításaira is fény derül 12, illetve 14 órától. A csakfoci.hu mindkét sorsolást élőben közvetíti majd.

Fradi: Ajax, Celtic vagy Slovan?

A Bajnokok Ligájában a Ferencváros lesz érdekelt, amely megtudhatja, hogy a máltai Valletta FC esetleges kiejtése estén kivel játszhatna majd a következő körben. A potenciális riválisok (már szűkített) listája igencsak veretes, ott van többek között a tavaly elődöntős holland Ajax vagy a skót sztárcsapat, a Celtic is.

A "vigaszágon", azaz EL-ben is megkapja lehetséges ellenfelét az FTC, ami akkor lehet majd érdekes, ha nem sikerül a Fradinak továbbjutnia a máltai bajnokon.

Az FTC lehetséges BL-ellenfelei:

Ajax (holland)

Celtic (skót) vagy Nõmme Kalju (észt)

København (dán) vagy The New Saints (walesi)

GNK Dinamo (horvát) vagy Saburtalo (grúz)

BATE Borisov (fehérorosz) vagy Rosenborg (norvég)

APOEL (ciprusi) vagy Sutjeska (montenegrói)


Az FTC lehetséges EL-riválisai (BL-kiesés esetén):

Sarajevo (bosnyák)

Partizani (albán) vagy Sheriff Tiraspol (moldáv)

Slovan Bratislava (szlovák) vagy Feronikeli (koszovói)

FC Santa Coloma (andorrai) vagy Astana (kazah)

Shkëndija (észak-macedón) vagy Dudelange (luxemburgi)

EL: Az Austria, az Espanyol vagy PSV is ellenfél lehet

Az Európa Ligában három magyar klubért is szoríthatunk Nyonban is. Az UEFA itt is szűkítette már a lehetséges 3. fordulóbeli ellenfelek listáját. A Vidire a svájci bajnokságban szereplő Vaduz, a DVSC-re az olasz Torino, a Honvédra pedig a román Craiova vár még a második selejtezőkörben.

A DVSC lehetséges ellenfelei:

Royal Antwerp (belga)

Austria Wien (osztrák)

Norrköping (svéd) vagy FK Liepaja (lett)

Gabala (azeri) vagy Dinamo Tbiliszi (grúz)

Szoligorszk (fehérorosz) vagy Esbjerg (dán)

 

A Honvéd lehetséges ellenfelei:

Sparta Praha (cseh)

AEK Athén (görög)

RCD Espanol (spanyol) vagy Stjarnan (izlandi)

NK Domzale (szlovén) vagy Malmö FF (svéd)

FK Budocnost Podgorica (montenegrói) vagy FC Zorya Luhansk (ukrán)

FC Arsenal Tula (orosz) vagy Neftci PFK (azeri)

 

A Vidi lehetséges ellenfelei:

HNK Rijeka (horvát)

PSV Eindhoven (holland) vagy Basel (svájci)

Connah's Quay Nomads FC (walesi) vagy FK Partizan (szerb)

FC Flora Tallinn (észt) vagy Eintracht Frankfurt (német)

AS Jeunesse Esch (luxemburgi) vagy Vitória SC (portugál)

A csakfoci.hu mindkét sorsolást élőben közvetíti majd 12, illetve 14 órától!

Neked ajánljuk
Átigazolások
Győr
Bejelentették az Inter korábbi játékosát
Beigazolódott a Csakfoci korábbi információja: az ETO FC hivatalosan is bejelentette a 28 éves védő, Senna Miangue érkezését - olvasható az NB I-es csapat közösségi oldalain.
Légiósok
Kapós a Premier League egyik magyarja
A Brentford európai játékosmegfigyelésének egyik vezetője, Balogh Tamás iránt az elmúlt hónapokban számos klub érdeklődött, de ő elégedett jelenlegi együttesénél és hisz a klub hosszú távú projektjében. (Lorenzo Lepore)
DVTK
Chorbadzhiyski új csapata
Csapatot talált a DVTK-tól nyáron távozó Bozhidar Chorbadzhiyski, aki a bolgár élvonalbeli Botev Vratsa játékosa lett.
Tovább az összes átigazoláshoz