Nikolics klubja berágott a szurkolókra - nem szerveznek utat a BL-meccsre

Egyszer már botrányt okoztak a Dortmund ellen - elővigyázatosak a lengyelek.
admin 2016. november 7., hétfő 21:45
Egyszer már botrányt okoztak a Dortmund ellen - elővigyázatosak a lengyelek.
Szerző: admin 2016. november 7., hétfő 21:45

Nikolics Nemanja klubja, a lengyel Legia Warszawa bejelentette, hogy nem szervez utat szurkolóinak a Dortmund elleni idegenbeli Bajnokok Ligája-meccsre.

A varsóiak hétfői bejelentésének előzménye, hogy a klub hívei szeptember 14-én, a dortmundi együttes látogatása során botrányt okoztak. A 6–0-s vendégsikert hozó találkozón a varsói drukkerek sértő rigmusokat skandáltak, pirotechnikai eszközöket használtak, és megpróbáltak átjutni a németek szektorába.

Az incidens nyomán a lengyel csapat múlt szerdán zárt kapuk mögött fogadta a Real Madridot a 3–3-as döntetlennel zárult mérkőzésen, mellékbüntetésként pedig 80 ezer eurót (megközelítőleg 24,5 millió forintot) kellett befizetnie az európai szövetség kasszájába.

A spanyol rendőrség tájékoztatása szerint az együttes októberi, 5–1-es hazai sikerrel végződött madridi vendégszereplése alkalmával 13 varsói drukkert vettek őrizetbe. A huligánokat a közrend megzavarásával, garázdasággal, hatósági személlyel szembeni ellenállással és rablással vádolták. (MTI)

Átigazolások
Újra a Partizannál
Srdjan Blagojevic
Srdjan Blagojevicot ismét a Partizan Belgrád élére nevezték ki.
Légiósok
Sallói új szerződése
A Toronto FC hivatalosan bejelentette, hogy szerződést hosszabbított Sallói Dániellel, aki így a 2027-es MLS-szezon végéig marad a klubnál, a megállapodás pedig egy további idényre szóló opciót is tartalmaz.
ZTE
Eladás klubrekordért
Hivatalossá vált, hogy klubrekordot jelentő összegért értékesítették az MLS-be Diego Borgest, aki mindössze hat bajnokit játszott a Zete színeiben.
Tovább az összes átigazoláshoz