"Mi véghezvittük az isztambuli csodát, de a mai csapat jobb" - véli a korábbi liverpooli edző

Rafael Benítez szerint a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Liverpool erősebb, mint amelyik az ő irányításával diadalmaskodott 2005-ben.
Csakfoci Admin 2018. május 23., szerda 17:54
Rafael Benítez szerint a labdarúgó Bajnokok Ligája szombati döntőjére készülő Liverpool erősebb, mint amelyik az ő irányításával diadalmaskodott 2005-ben.
Szerző: Csakfoci Admin 2018. május 23., szerda 17:54

Mi véghezvittük az isztambuli csodát, de a mai csapat jobb.

- utalt Benítez az AC Milan elleni BL-fináléra, amelyben a félidőben 0-3-ra álltak, végül mégis egyenlítettek, majd tizenegyespárbajban győztek.

Az edző kiemelte: Steven Gerrard mellett kivételes képességű játékosok álltak a rendelkezésére, de a támadókat összehasonlítva a mostani keret az erősebb.

Volt olyan csatárunk, aki el tudott dönteni mérkőzéseket, de ebben a keretben most három ilyet is találunk – mondta a BL-szezonban összesen 29 gólos Mohamed Szalah, Roberto Firmino és Sadio Mané hármasáról a Newcastle United vezetőedzője.

Az 58 éves Beníteznek a kijevi finálé másik résztvevőjéről, a Real Madridról is van személyes emléke, mivel ifjúsági játékosként a madridi klubban nevelkedett, edzőként pedig 2015 nyarától fél éven át irányította az együttest.

Jason McAteer, az angolok korábbi ír válogatott játékosa a döntőt illetően elmondta: a Real Madrid mellett szólhat a tapasztalat, valamint az, hogy a spanyoloknak nem kell játszaniuk az Anfielden, a Liverpool stadionjában.

Az oda-visszavágós párharcban a pszichológiai előny a Liverpoolnál lenne – emlékeztetett McAteer arra, hogy az angol csapat hazai pályán a bajnokságban és a BL-ben is megőrizte veretlenségét a szezonban, ami 26 találkozót jelent. A volt középpályás szerint a Real Madrid játékosai "megszokták" az olyan nagy téttel bíró összecsapások légkörét, mint a BL-döntő, míg szerinte "nagy kérdés lesz", hogy a liverpooliak ezzel hogyan tudnak megküzdeni.

A szombati összecsapás 20.45 órakor kezdődik. A címvédő Real Madrid 12-szer, az FC Liverpool 5-ször nyerte már meg a legrangosabb európai kupasorozatot.

(MTI)

Átigazolások
Légiósok
Szalai nem megy sehová
"Komolytalan hír, az illetékes újságíró már elnézést is kért" - ezzel a nyilatkozattal lőtte le a Szalai Attila távozásáról szóló török kacsát a védő ügynöke, Ibra Polat a Blikknek.
Csíkszereda
Több magyar távozhat
Szabó Bálinttal télen szerződést bonthat a Csíkszereda, a játékosért ügynöke szerint NB I-es és NB II-es klub is érdeklődik. Mellette Kelemen Dávid és Kaján Norbert távozására is van esély. (NSO)
Légiósok
Nem maradhat a braziloknál
Nem kapott munkavállalási engedélyt és elutasították a további vízumkérelmemet a 20 éves Barkóczi Benedeknek, akinek így el kell hagynia Brazíliát. (Barkóczi Beni Facebook)
Tovább az összes átigazoláshoz