Fradi: "Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését" - ezt várja Doll a BL-meccstől

Ezt várja a Fradi edzője.
admin 2016. július 12., kedd 19:11
Ezt várja a Fradi edzője.
Szerző: admin 2016. július 12., kedd 19:11

 

A Ferencváros vezetőedzője, Thomas Doll megtartotta a Partizani Tirana elleni Bajnokok Ligája-selejtező mérkőzést megelőző sajtótájékoztatóját, amelyen elsősorban az UEFA döntéséről kérdezték, amelynek értelmében a zöld-fehéreknek a kupaküzdelmekből kizárt Skenderbeu helyett tiranai ellenfelével kell megmérkőznie.

- Tiszteletben tartjuk az UEFA döntését, és tisztában vagyunk, hogy a Partizani egy nagyon jó csapat – mondta Thomas Doll. – Az Európa Liga helyett a Bajnokok Ligájában kapnak lehetőséget, ezzel pedig nyilván élni akarnak. Tiszteljük az ellenfelet, de mindent megteszünk a legjobb eredményért. Eredetileg egy másik párharcra készültünk, de a rövid idő ellenére is igyekeztünk felkészíteni a játékosokat arra, ami rájuk vár majd. Megismertük a Partizanit, ismerjük a stílusukat, és azzal is tisztában vagyunk, hogy ők már játszottak egy tétmeccset. Nem szeretek előre jósolni, függ a meccstől is, hogy mivel lehetünk elégedettek, de ha látunk esélyt a győzelemre, akkor azt meg akarjuk ragadni. Figyelnünk kell arra is, hogy mentálisan erős legyen a csapat - nyilatkozta a fradi.hu-nak.

Átigazolások
Visszatérhet a korábbi Fradi-tréner
Thomas Doll
Indonéz sajtóhírek szerint a Persija Jakarta visszahozná vezetőedzőnek Thomas Dollt.
Storck visszatér?
Újra kinevezhetik volt klubjánál
Vészhelyzet és edzőváltás a belga Cercle Brugge-nél – Bernd Storck lehet újra a megmentő.
MTK
Németh visszavonul
Az idény végén visszavonul az MTK támadója, Németh Krisztián.
Tovább az összes átigazoláshoz