BL: Szoboszlaiék ellenfele lehet az első továbbjutó, kötelező győzelem előtt a Barcelona - a keddi program

Ugyan két héttel ezelőtt megszenvedett Prágában a Barcelona, ám ezúttal hazai pályán jobban kidomborodhat a két csapat közti különbség. Pályán a Szoboszlai fémjelezte Salzburg, valamint a Gulácsit és Orbánt foglalkoztató Leipzig.
Nyikes Zoltán 2019. november 5., kedd 11:06
Ugyan két héttel ezelőtt megszenvedett Prágában a Barcelona, ám ezúttal hazai pályán jobban kidomborodhat a két csapat közti különbség. Pályán a Szoboszlai fémjelezte Salzburg, valamint a Gulácsit és Orbánt foglalkoztató Leipzig.
Szerző: Nyikes Zoltán 2019. november 5., kedd 11:06

A Napoli lehet az első együttes, amely továbbjut a csoportkörből a labdarúgó Bajnokok Ligájában: ehhez az kell, hogy kedden hazai pályán legyőzze Szoboszlai Dominik csapatát, a Salzburgot, az E csoport másik meccsén pedig a címvédő Liverpool ne kapjon ki a vendég Genktől.

Carlo Ancelotti csapata hét ponttal áll a négyes élén, eggyel a Liverpool előtt. A Salzburg hárommal a harmadik, a Genk pedig egyetlen pontot gyűjtött az első három fordulóban. Két hete Ausztriában a nápolyiak nagy csatában csikarták ki a győzelmet, és valószínűleg most sem lennének elégedetlenek azzal, ha megszenvednének, de mindhárom pontot begyűjtenék.

A Napoli sikerét viszont nem lehet biztosra venni, már csak azért sem, mert nincs igazán jó formában. A bajnokságban meglepően sokat bukdácsol a dél-olasz gárda, legutóbbi három mérkőzésén csupán két pontot szerzett, szombaton pedig kikapott az AS Romától. Az előzetesen a címvédő Juventus első számú kihívójának tartott csapat hátránya már 11 pont a torinóiakkal szemben a Serie A-ban.

A Salzburgnak az osztrák Bundesligában nincsenek ilyen problémái, három pont előnnyel vezeti a tabellát. A magyar válogatott Szoboszlai a Napoli elleni első meccsen nem jutott szóhoz és a hétvégi bajnoki találkozón sem lépett pályára, így kérdés, hogy az Olaszországban kap-e lehetőséget a bizonyításra.

A Liverpool a továbbjutást még nem "rendezheti le" kedden, de a Genk elleni sikerrel annak küszöbére léphetne, különösen abban az esetben, ha a Napoli győz.

A nap másik három csoportjában nem ennyire tiszta a kép.

Az F-ben a hét ponttal első FC Barcelona tehet nagy lépést a nyolcaddöntő felé.

Ehhez le kell győznie otthon a sereghajtó Slavia Prahát, mellyel két hete alaposan megszenvedett.

A két négypontos csapat, a Borussia Dortmund és az Internazionale találkozóján óriási a tét, mivel a győztes kedvező helyzetbe kerül, az utolsó két kör előtt három pont előnnyel állna a második helyen. A meccs esélyese az Inter, amely két hete meggyőző fölénnyel győzött 2-0-ra, és a bajnokságban is sokkal jobb formát mutat keddi riválisánál.

A G csoportban a legkiélezettebb a küzdelem a nyolc négyes közül.

Az élen Gulácsi Péter és Willi Orbán csapata, a Leipzig hat ponttal, ám a negyedik Benficát is csupán három ponttal előzi meg.

A keddi kör után sokat tisztulhat a kép, ám az is könnyen elképzelhető, hogy a négy gárda három ponton belül marad egymáshoz képest. Gulácsiék Szentpéterváron, a négypontos Zenit vendégeként lépnek pályára egy háromesélyesnek nevezhető találkozón, míg a szintén négypontos Lyon a Benficát fogadja, és ez utóbbi meccs is nyíltnak tűnik.

A H csoportban az egyformán hatpontos Chelsea és Ajax londoni összecsapásának győztese nagyot lépne a továbbjutás felé. A döntetlen viszont roppant izgalmas végjátékot ígérne a folytatásra, mivel a harmadik helyen álló Valencia az egypontos Lille-t fogadja, és ha nyer, szintén hét pontja lenne.

A keddi program (az UEFA oldaláról):

csoportkör, 4. forduló

E csoport:
SSC Napoli (olasz)-Salzburg (osztrák) 21.00
FC Liverpool (angol)-Genk (belga) 21.00

A csoport állása: 1. SSC Napoli 7 pont, 2. FC Liverpool 6, 3. Salzburg 3, 4. Genk 1   

F csoport:
FC Barcelona (spanyol)-Slavia Praha (cseh) 18.55
Borussia Dortmund (német)-Internazionale (olasz) 21.00

A csoport állása: 1. FC Barcelona 7 pont, 2. Internazionale 4 (4-3), 3. Borussia Dortmund 4 (2-2), 4. Slavia Praha 1   

G csoport:
Zenit (orosz)-RB Leipzig (német) 18.55
Olympique Lyon (francia)-Benfica (portugál) 21.00

A csoport állása: 1. RB Leipzig 6 pont, 2. Zenit 4 (5-4), 3. Olympique Lyon 4 (4-3), 4. Benfica 3   

H csoport:
Chelsea (angol)-Ajax Amsterdam (holland) 21.00
Valencia (spanyol)-Lille (francia) 21.00

A csoport állása: 1. Ajax Amsterdam 6 pont (6-1), 2. Chelsea 6 (3-2), 3. Valencia 4, 4. Lille 1

(MTI)

Neked ajánljuk
Átigazolások
Újpest
Lőw Zsolt, Szalai Ádám
Sajtóhírek szerint Szalai Ádám nemet mondott az Újpest sportigazgatói pozíciójára. A lila-fehérek felvették a kapcsolatot Lőw Zsolttal is, aki azonban nem edzőként segítene.
Légiósok
Szalai Attila
A Kicker szerint a Hoffenheim sportigazgatója az olyan "átigazolási mellényúlások" miatt távozhat, mint például Szalai Attila, Mërgim Berisha és Anton Stach.
Nyíregyháza
Révész Bálint
A klubtulajdonos az erősítési tervekről is beszélt a csakfoci.hu-nak.
Tovább az összes átigazoláshoz