A Bajnokok Ligája első elődöntőjének első mérkőzésén a Real Madrid 1-1-es döntetlent játszott a Chelsea-val.
A Chelsea kezdett jobban, a 14. percben a vezetést is megszerezte. Pulisic meglepően üresen vehetett át egy labdát a tizenhatoson belül, nem támadták meg, és Courtois-t kicselezve a kapuba lőtt.
A gól után elkezdett focizni a Real is, előbb Benzema a kapufát találta el, majd a gyönyörű találattal egyenlített: Varane fejelte le neki a labdát, amit fejjel átvett és hat méterről, félfordulatból a léc alá vágta.
A második félidőre visszaesett a mérkőzés színvonala, a kapuk szinte alig kerültek veszélybe, így a döntés a második meccsre maradt. A visszavágót május 5-én rendezik a Stamford Bridge-n.
A másik elődöntőben szerdán a PSG a Manchester Cityt fogadja.
Bajnokok Ligája, elődöntő, első mérkőzés:
Real Madrid - Chelsea 1-1 (Benzema 29., ill. Pulisic 14.)
Átigazolások
Új szerzemény
Mamadou Sarr
Mamadou Sarr személyében szenegáli légióssal bővült a ZTE FC kerete, miután az US Ouakam együttesétől szerződtették a 18 éves támadót.
Légiósok
Kovácson a Juve szemei
A Juventus érdeklődését is felkeltette az AZ Alkmaar 19 éves magyar támadója, Kovács Bendegúz, akit Hollandiában már Zlatan Ibrahimovichoz hasonlítanak.
Kérdéses a folytatás
Csercseszov
Elképzelhető, hogy külföldi klubtól kap ajánlatot Sztanyiszlav Csercseszov, aki hétfőn távozott az orosz élvonalbeli Akhmat Grozny csapatától.