BL: Albán ellenfelet sorsoltak a Fradinak - az UEFA-n is múlik a meccs

Július elején tárgyalják az ellenfél bundaügyét.
admin 2016. június 20., hétfő 10:25
Július elején tárgyalják az ellenfél bundaügyét.
Szerző: admin 2016. június 20., hétfő 10:25
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfőn délben Nyonban megtartotta az első és a második selejtezőkör sorsolását, utóbbiban pedig a Ferencváros is érdekelt volt. A zöld-fehérek a 2. kalapba kerültek, ahonnan végül az albán Skënderbeu csapatát kapták.

Az UEFA azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a zöld-fehérek csak abban az esetben játszanak az albánokkal, ha a Sportdöntőbíróság július 5-i vagy 6-i ülésén nem ad helyet a csapat fellebbezésének a bundaügye miatt.

Ebben az esetben arra van a nagyobb esély, hogy a Fradi erőnyerő lesz a párharcban, azaz meccs nélkül továbbjut a következő körbe, de az is elképzelhető, hogy az albán bajnokság második helyezettje, a Partizani Tirana ugorhat be a helyükre.

Az első mérkőzéseket július 12-én és 13-án, a visszavágókat 19-én és 20-án játsszák majd le a második körben. A Fradi idegenben kezdi meg a párharcot.

A további párosítások:

 

Átigazolások
Szentlőrinc
Új középpályás
A Szentlőrinc bejelentette, hogy Pálfalvi Roland az elkövetkező idényt náluk tölti, miután az ETO kölcsönadta a fiatal középpályást.
Békéscsaba
Támadó érkezett
Békéscsabán folytatja pályafutását a Vasas labdarúgója, Horváth Szabolcs. A 20 éves támadó az előző idényben kölcsönben játszott az NB II-es BVSC-Zuglóban.
Elakadtak az egyeztetések
Gulácsi Péter
A Villarreal Gulácsi Pétert szeretné szerződtetni, ám Leipziggel folytatott tárgyalások a vártnál lassabban haladnak.
Tovább az összes átigazoláshoz