Solskjaer edzőt buktatott a Tottenhamnél: állítják, az 5-szörös bajnok szakvezető ülhet le a kispadra

Az angol élvonalbeli Tottenham vezetősége a szombati, Manchester United elleni súlyos, 3-0-s vereséget követően menesztette Nuno Espirito Santo vezetőedzőt.
Csakfoci Admin 2021. november 1., hétfő 11:49
Az angol élvonalbeli Tottenham vezetősége a szombati, Manchester United elleni súlyos, 3-0-s vereséget követően menesztette Nuno Espirito Santo vezetőedzőt.
Szerző: Csakfoci Admin 2021. november 1., hétfő 11:49

Nuno Espirito Santót idén júliusban nevezték ki a Tottenham edzőjének. Kezdésként három győzelemmel rajtolt, legyőzte a Manchester Cityt, majd a korábbi csapata, a Wolverhampton és a Watford ellen is nyert. Utána már három vereséget szenvedett a bajnokságban, és a Konferencia Ligában is finoman szólva nem ment a londoni csapatnak.

- Tudom, hogy Nuno és szakmai stábja mennyire szeretett volna sikereket elérni, és sajnálom, hogy meg kellett hoznunk ezt a döntést. Mindig szívesen látjuk őket, szeretnénk megköszönni a munkájukat, és sok sikert kívánunk nekik a jövőben - nyilatkozta a klub honlapján Fabio Paratici ügyvezető.

A portugál szakembernek négy hónap alatt összesen 17 tétmérkőzés jutott a Tottenham kispadján: 9 győzelem 1 döntetlen és 7 vereség volt a mérlege. A londoniak jelenleg a nyolcadik helyen állnak a Premier League tabelláján, 10 ponttal lemaradva az éllovas Chelsea-től. A Konferencia Ligában pedig harmadik a G-csoportban.

Az átigazolási ügyekben rendre jól értesült Fabrizio Romano információi szerint a négy olasz és egy angol bajnoki címmel is rendelkező Antonio Conte veheti át a megüresedett vezetőedzői posztot, akit az elmúlt hetekben éppen a Manchester United kispadjával hozták szóba a nemzetközi sajtóban. (MTI/csakfoci.hu)

Átigazolások
Fradi
Profi szerződések
Bucsák Mihály (középpályás, 16 éves), Czéh Barnabás (támadó, 16 éves) és Kovács Márk (középpályás, 19 éves) is alá írta első profi szerződését a klubbal.
Légiósok
Áttörés Szoboszlai ügyében?
Szoboszlai Dominik komolyabb fizetésemelésről tárgyal a Liverpoollal, és sajtóhírek szerint jelentős előrelépés történt az egyeztetésekben.
Soroksár
Támadó is érkezett
A Videotont télen elhagyó Kálnoki-Kis Zsombor megtalálta új állomáshelyét, amely az NB II-es Soroksár lesz.
Tovább az összes átigazoláshoz