Veseátültetésen esett át Andy Cole, a Manchester United volt futballistája.
A klub pénteki bejelentése szerint a beavatkozás része annak a kezeléssorozatnak, amelyre a 45 éves korábbi csatár súlyos vesebetegsége miatt van szükség. Cole jelenleg kórházban van, a médianyilvánosságtól távol szeretné folytatni felépülését.
Cole megfordult többek között a Newcastle Unitedben, a Blackburn Roversben és a Fulhamban, pályafutása legnagyobb sikereit a ManUniteddel aratta, többek között Bajnokok Ligáját és öt bajnoki címet nyert. A Premier League-ben 187 gólt szerzett, ezzel harmadik az örökrangsorban Alan Shearer és Wayne Rooney mögött.
(mti)
Átigazolások
Soroksár
Négy távozó
A Soroksár SC bejelentette, hogy távozik a klubtól Tumma Gergely, Kundrák Norbert, Könczey Márk és Tóth Gábor is.
Ex-Videoton
Visszavonulás
Marko Scepovic bejelentette visszavonulását. A 35 éves szerb támadó korábban 114 mérkőzésen játszott a Vidiben.
Nagykanizsa
Hárman is próbajátékon
Kersák Roland, Ebot Martin és Yaroslav Helesh is az NB II-es Nagykanizsánál vesz részt próbajátékon - szúrta ki az Öltözőn Túl.