Kiakadtak a megfenyegetett szurkolók Angliában: "Aki feláll, elveszítheti a bérletét"

A West Ham United furcsa közleménye.
Dudás Gábor 2016. augusztus 11., csütörtök 9:18
A West Ham United furcsa közleménye.
Szerző: Dudás Gábor 2016. augusztus 11., csütörtök 9:18
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Éves bérletük elveszítésével fenyegette meg a West Ham United alelnöke, Karren Brady nyílt levelében azokat a drukkereket, akik felállnak(!) csapatuk hazai mérkőzésein.

A klubvezető azután adott ki közleményt a hivatalos honlapon, hogy a Kalapácsosok felavatták új otthonukat, a London Stadiont a szlovén Domzale elleni EL-találkozón, majd a Juventus elleni gálameccsen (2-3), egyébként mindkét mérkőzést közel 54-54 ezren látták a helyszínen.

"Hatalmas csalódás a számunkra, hogy sok gyerek, idős és mozgáskorlátozott néző szórakozását elrontotta az a néhány szurkoló, aki végigállta a mérkőzéseket. Emiatt úgy döntöttünk, hogy aki rendszerese feláll a lelátókon, az az éves bérlete elveszítését kockáztatja, amellett, hogy reméljük, emiatt nem kell hűséges drukkereink közül elveszítenünk senkit, szeretnénk ezt a helyzetet elkerülni. A stadionban szolgálatot teljesítő stewardok figyelmét már felhívtuk a hasonló esetek megfelelő kezelésére. Megkérjük a szurkolóinkat, hogy maradjanak ülve a helyükön, így mindenki végig láthatja a mérkőzéseket, és ezáltal új időszakot teremthetünk meg klubunk nagyszerű történetében" – olvasható a levélben.

A kommüniké nagy port kavart a drukkerek körében, több nagy szurkolói klub, illetve csoport is hangját hallatta az ügyben. Volt, aki szerint tisztogatás kezdődött el a lelátókon, kiszorítva az "igazi drukkereket", de volt, aki megjegyezte, hogy eddig azt hitték, meccsre mennek, nem pedig színház előadásra.

A West Ham hétfőn, a Chelsea otthonában kezdi meg hazai szereplését a Premier League-ben, első hazai meccsét pedig jövő vasárnap, a Bournemouth ellen játssza majd le. 

Átigazolások
ETO
Újabb Umathum
Az U17-es csapat alapembere, a rendszeresen a felnőttekkel edző, mindössze 14 éves Umathum Roland profi szerződést írt alá. Ezzel testvére, Ádám nyomdokaiba lépett.
Csákvár
Barkóczival szakítottak
Közös megegyezéssel szerződést bontottak a nyáron érkezett Barkóczi Benedekkel, aki egy MK-mérkőzésen és csereként egy bajnoki összecsapáson lépett pályára.
Celtic
Keane még várhat
A Celtic vezetősége kiállt Martin O'Neill mellett, és a jelenlegi edzővel folytatják a szezont, így Robbie Keane-nek még várnia kell.
Tovább az összes átigazoláshoz