Gerrard egyre közelebb első menedzseri munkájához

A Liverpool utánpótlásából Skócia egyik legnagyobb klubjának felnőttcsapatához kerülhet.
Budai László 2018. május 2., szerda 14:16
A Liverpool utánpótlásából Skócia egyik legnagyobb klubjának felnőttcsapatához kerülhet.
Szerző: Budai László 2018. május 2., szerda 14:16

Steven Gerrard csütörtökön folytatja a tárgyalást a Glasgow Rangers labdarúgócsapatának vezetőivel a skót együttes szakmai munkájának irányításáról, és a feladatot érdekesnek minősítette.

A Liverpool és az angol válogatott korábbi klasszis játékosa a BT Sport televíziónak elmondta: igaz az a sajtóhír, amely szerint tárgyalt a 146 éves klub vezetőivel, de korai még kijelenteni, hogy a következő szezonban ő lesz az együttes vezetőedzője.

„Mindössze a kezdeti beszélgetéseken vagyunk túl, és mivel a napokban elfoglalt vagyok, folytatjuk az egyeztetéseket" - nyilatkozta Gerrard. Elárulta: pozitív tárgyalásokon vannak túl, a feladatot pedig "érdekesnek" minősítette.

A 37 éves Gerrard két éve vonult vissza az aktív játéktól, jelenleg a Liverpool utánpótlásában tevékenykedik, de korábbi nyilatkozataiban már többször utalt arra, hogy szívesen kipróbálná magát vezetőedzőként.

A Glasgow Rangers azt követően bontott szerződést a 43 éves Graeme Murty edzővel, hogy a csapat áprilisban két mérkőzésen is súlyos vereséget szenvedett a Celtictől. A hónap közepén a skót FA Kupa elődöntőjében 4-0-ra, vasárnap bajnoki összecsapáson 5-0-ra kapott ki legnagyobb hazai riválisától.
(mti)

Átigazolások
Szentlőrinc
Márton Gábor
Márton Gábor sportigazgatóként csatlakozik az NB II-es csapathoz.
Videoton
Marad a fiatal
Szerződést hosszabbítottak 18 éves támadó középpályásukkal, Ekbauer Tamással, aki jelenleg kölcsönben, Veszprémben szerepel.
Paks/Honvéd
Vécseit akarják Kispesten
Az elmúlt hat évben öt bajnoki címet és három kupagyőzelmet is bezsebelő Vécsei Bálinttal erősítene az NB I felé tartó Honvéd.
Tovább az összes átigazoláshoz