Megrázó fotó: Az Arsenal sztárja kis híján elvesztette a lábát

Cazorla a Marcának adott interjújában elárulta: kis híján amputálni kellett a lábát. A játékos örülhet, hogy járni tud, de ő a visszatéréséért küzd.
Budai László 2017. november 3., péntek 11:20
Cazorla a Marcának adott interjújában elárulta: kis híján amputálni kellett a lábát. A játékos örülhet, hogy járni tud, de ő a visszatéréséért küzd.
Szerző: Budai László 2017. november 3., péntek 11:20
A legfrissebb hírekért kövess minket a Csakfoci Google News oldalán is!

Santi Cazorla tavaly október óta nem léphetett pályára Achilles-ín sérülése miatt, azóta nyolc alkalommal is megműtötték, egyszer például egy, az orvosi szobában lévő baktérium fertőződött el a lábában. Többek között arra is szükség volt, hogy a kezéből egy bőrdarabot a bokájához varrjanak. Így lányának a neve már a lábán látható. A kiváló labdarúgó jobb bokájában lévő ín pedig nyolc centiméterrel lett rövidebb.

Cazorla most azt is elárulta: korábban az is elképzelhető volt, hogy a lábát amputálni kell. Szerencsére erre végül nem került sor, és egyre jobb állapotban van már a spanyol.

Az orvosok szerint annak is örülhet, hogy járni tud, ám Cazorla nem adta fel, hogy visszatérjen az Arsenalba. Jelenleg is azon dolgozik, hogy újra pályára léphessen a Premier League-ben.


Fotó: www.marca.com
Átigazolások
DVSC
Távozhat a védő
Úgy tudjuk, távozóban van a DVSC 21 éves védője, Vyacheslav Kulbachuk, akivel nem számol a klub - ezt jól mutatja, hogy sem az edzőtáborba nem vitték magukkal, sem a KL-selejtezőre nem nevezték.
Légiósok
Hosszabbítás
Kovács Bendegúz hosszabbíthat az AZ Alkmaar csapatával. (Luca Bendoni)
Ex-DVTK
Hollandiában folytatja
Az előző idényben a DVTK NB III-as csapatában futballozó 19 éves Kovács Krisztián visszatért Hollandiába és az Excelsior U21-es csapatában folytatja pályafutását.
Tovább az összes átigazoláshoz